Nos, mi ketten nem vagyunk jóban.
Apu unszolására olyan 19 évesen próbálkoztam először, de a sikeres elméleti
vizsgát követően egy sikertelen gyakorlati-vizsgám volt, amivel ki is futottam
a határidőből, és felvettek a főiskolára, úgyhogy félbeszakadt a jogosítvány
szerzési kísérlet.
Aztán harminchárom évesen, már a
második diploma után, kétgyerekes anyaként újra nekifutottam, ezúttal elsőre
sikerrel jártam, de gyakorlatot nem szereztem. Mentegethetem magam azzal, hogy
az én jó uram, aki nekem volt, példásan alkalmazta az elbizonytalanítás,
elhülyítés minden eszközét és módszerét, s bár ez is igaz, azért nem varrhatom
kizárólag az ő nyakába, tény ami tény, nem okozott semmi örömöt a vezetés.
Telt múlt az idő, és egyszer,
hosszú évek után, csak olyan munkát kaptam, amivel minden nap Nógrád megyébe
kellett menni, és a munkakörhöz autót is adtak. Kezdetben mégis inkább
távolsági busszal utaztam naponta, ám amikor már 10-én elfogyott a fizetésem, a
gyerekek pedig még egyetemre jártak, akkor áttértünk arra, hogy hol egy
kolléga, hol Sárka jött velem, ők vezettek (néha én is). Végül mégis vezettem.
Nem örömmel, állandó drukkban, de vezettem Tatabányára órát tartani, Ráckevére,
kikapcsolódni, hoztam vittem Anyut, templomba, orvoshoz, vásárolni.
Azt, hogy mennyire nincs
affinitásom a kocsihoz bizonyítja, hogy Zsófiék említették egyik barátjukat,
akinek van egy kocsija, egy hetes. Úgy közel egy hónap múlva ismét szóba került
az új kocsi, s megint mondták, hogy egy hetes. Erre én: már három hete is egy
hetes volt, hogy lehet ez?
Csuklottak a röhögéstől.
A következő kalandomat – ami
szintén fulladásos röhögés hullámot gerjesztett – máig emlegetik. Egy szép
napon, megint vezettem, talán vásárolni mentem, és észleltem, hogy egy jelzés,
ami eddig mindig világított, ezúttal nem világít. A szimbólum egy fönt nyitott
körvonal, a kör középpontjából induló, felfelé mutató egyenes vonallal, ami a
körív nyílásán túlnyúlik. Na ez nem világított. Azonnal kétségbeesetten
referáltam a Lányaimnak, hogy valamit elronthattam a (számunkra, mert
használtan vettük) féléves kocsin. Mire képessé váltak, hogy elmondják, most
történt meg ezek szerint először, hogy korrekt módon kiengedtem a kéziféket,
már mindketten lebőgték a sminkjüket a nevetéstől.
Most már megint jó ideje nem
vezetek, de a lejárt jogosítványomat mindig akkurátusan meghosszabbítom, ki
tudja mire lesz jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése