2019. június 12., szerda

A tökéletes pillanat






Jó ideje már, hogy szentül, és megmásíthatatlanul megfogadtam, hogy soha, de soha nem teszek közzé egy fia gondolatot se a Fb-on (főzési élményeken és recepteken kívül), és íme – csak a szamár konzekvens – mégis!

Mert nem lehetek annyira önző, hogy egyedül, önmagamnak tartom meg a tökéletes pillanat, felülmúlhatatlan, ismételhetetlen, felszabadító, örömteli érzését, mert itt, és most, éppen a tökéletes pillanat varázsában merítkezem meg!

Hogy most is a főzéssel kezdjem, mintegy átmenetképpen: a szokásos hajnali ébredésem okán reggel 7 órára már elkészült a mai ebéd, fokhagymásan, tejfölösen habart zöldbabfőzelék, egybesült fasírttal, a főzelék selymes és lágy, a fasírt roppanós felszínű és kellemesen fűszeres, éppen hűl a kétfelé porciózott étel, lassan bekerülhet a hűtőszekrénybe.

De micsoda csodák kísérnek még egy roppant hétköznapi ebédfőzést is, amit éppen csak az utal a hajnali elfoglaltságok közé, hogy csuda korán ébredek, meg csudamód szenvedek a hőségtől!

Ma hajnalban például még láthattam a denevérek utolsó repüléseit, és azt a gólyát is, amelyik valahol Üröm felé fészkel, és jó korán elindul vadászni, az Óbudai sziget felé. Micsoda ajándék!

Négy éve kezelt COPD-m remekül karbantartható, de a párás, forró levegőben úgy tátogok, mint a partra vetett potyka, és minden önfegyelmemre szükségem van, hogy a megfelelő légzőgyakorlatokkal és nyugalommal elkerüljem a szapora szívverést, a zihálást, mint természetes következményt, meg a totális káoszt magam körül, szóval ezt az élményt inkább megspórolom magamnak azzal, hogy hajnalban, még elfogadható külső hőmérséklet és tágra nyitott ablakok mellett főzök.

Ugyancsak hajnalonta szeretem letudni a bevásárlást is, mert akkor még van erőm mindent beszerezni, hazaszállítani, szigorúan a vállaimra nehezedő, hosszúfülű szatyrokban, egyenletesen megosztva a két oldalam között, az immár legfeljebb 10-15 kiló körüli súlyt, amire mostanában hitelesítve vagyok, ennél kevesebb bármikor jöhet, de többet nem bírok el, noha korábban meg sem kottyant a 20 kiló, de hát múlnak az évek, egyre közeledik az a fránya 70.

Ma, csak csupa, létszükségletnek minősülő dolgot kell vásárolnom, úgymint hajfestéket, kézmosó-utántöltőt és virágot!

Lássuk be, ezek nélkül a világ is megáll!

Holnap ugyanis kedvenc belgyógyászomat kell meglátogatnom, vérvétel és vizsgálat céljából, Ugyan ezt évente egyszer, augusztusban szoktam elkövetni, ám úgy járok – sajnos egyre gyakrabban - , hogy a megszokott gyógyszereim hiánycikké válnak, és most éppen azzal lepett meg összesen három patika is, hogy az egyik, idén májushoz képest, legközelebb jövő januárban lesz kapható, legjobb esettben, és nincs azonos hatóanyagú generikum, szóval át kell szervezni a gyógyszerezésemet.

Üröm az örömben, hogy ugyan léteznek modernebb gyógyszer-kombinációk, de sajna, azokhoz túl jók az eredményeim, de biztosan lesz megoldás, de ehhez, előre kellett hozni, a szokásos augusztusi, éves kontroll-vizsgálatomat, és nem szeretném, ha az említett, kedvenc belgyógyászom rossz formában lásson, tehát a hajfesték nem nélkülözhető!

A most már nem is annyira új lakásom előző tulajdonosai, két, falra szerelt kézmosó-apparátot is rám hagyományoztak, azokat most kell feltölteni, tehát a kézmosó-utántöltő sem nélkülözhető!

De, mindenek előtt és fölött, nem nélkülözhető tovább némi virág, mert egy lakás, virágcsokrok nélkül, üresebb, mint, a Torricelli féle gömb!

És lássatok csodát, ezúttal kerek 13 szál, ragyogó, korallpiros rózsára tettem szert, ezek most békésen úsznak a mosogatóban, sok-sok hűvös vízben, de előbb-utóbb vázákba kerülnek, és én, a hűvös szellőben, békésen üldögélek az n-edik kávém és cigim mellett, dolgom végeztével és egy másodpercre magába szippant a tökéletes pillanat varázsa!





Sok hasonlót kívánok!