Szokások

Tudjátok, az valami nagyszerű egy családban, baráti körben, hogy megrögzött szokások alakulnak ki, amelyekhez aztán jó sokáig tartják magukat a résztvevők, majd aztán egyszerre, varázsütés-szerűen ezek a szokások – mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére – megszűnnek, és teret engednek újabbaknak.

Így vagyunk ezzel éppen mostanában Saci lányommal is, akivel alig több mint négy éve költöztünk kétfelé, de most, szinte egyszerre támadt vágyunk arra, hogy ismét együtt étkezzünk, és nézegessünk filmeket, ha nem is túl gyakran, de rendszeresen.

Így aztán már a múlt vasárnapot is úgy töltöttük, hogy rendeltünk egy tisztes adag KFC-s csirkedobozt, szószokkal, sült krumplival, és ebéd közben megnéztük a Downton Abbey filmet. Én korábban közvetlenül egymást követően, kétszer néztem végig a teljes sorozatot, imádtam az igényességét, a részlet-gazdagságát, a karaktereket, és a film sem okozott csalódást, remek volt az együtt töltött vasárnap, KFC-stül, cukrász-süteményestül, mindenestül, úgyhogy eldöntöttük, most vasárnap is így ebédelünk!

Ha lehet! Mert ki tudja? Hétfőre várjuk Zsófi lányomnál harmadik unokám, Zétény érkezését, de nem lehetünk biztosak abban, hogy ezt Zétény-úrfi is tudja, és tudomásul veszi! Bármi megtörténhet, úgyhogy nekem jó előre készülnöm kell, minden eshetőségre.

Nehezíti a helyzetet az is, hogy kórházi zárlat van érvényben, okkal-joggal, nem biztos, hogy szokásomhoz híven végig-várhatom Zétény megszületését a szülészet előtti váróban, lehet, hogy csak itthonról szurkolhatok, hiszen az már biztos, hogy színről-színre, személyesen csak az otthonában fogjuk egymást először meglátni!

Úgyhogy, most aztán pláne előre kell gondolkodnom-gondoskodnom a hétvégi ételekről, bár amúgy is szívesen járok el így.

Nálunk nagyon bevált a sülve párolt sárgarépa, mint köret. Tudom, sokan ismerik ennek a receptjét, és készítik is, fokhagymával, sóval, borssal, de én a fokhagymát kihagyom ebből, nekem nem hiányzik a répa édessége mellé a fokhagyma! Mai főzőcskémből viszont megmaradt egy kevéske finom, pörzsanyagos sütőolaj, amiben a hirtelen sült szűzérme készült, és azt kapargattam a felszeletelt, sózott, borsozott sárgarépára, ebben fogom, fólia-takarás alatt megpuhítani a sütőben.

A köret fele így készül el, a másik fele, a répához hasonló hasábokra vágott, grill-fűszerekkel gazdagon meghintett, kevéske olajjal megkevert, szintén tepsiben megsütött krumpli lesz.

Kétféle mártást terveztem az ebédhez, az egyik a családi szokásainknak megfelelően átértelmezett tzatziki, a másik pedig a borsmártás.

A tzatziki nálam úgy készül, hogy héjastul lereszelek egy fél szál kígyóuborkát a hajdan használt, kislukú sajt-reszelőn, közvetlenül egy sűrű tésztaszűrőbe, hozzáreszelek egy szép, kövér fokhagyma-gerezdet, megsózom, és hosszasan hagyom lecsepegni. Nyomogatok rajta egy keveset, majd elkeverem egy bő adag, rendes, hétköznapi, 12 %-os, magyar tejföllel, ha szükséges még további sóval, és kész is a mi szánk ízének megfelelő mártogató!

A borsmártás, viszont újdonság, most készítem majd először! A recept szerint hagyma, fokhagyma, vaj, só, durvára tört szemes bors és tejszín, marhahús alaplé, meg némi Worchester-szósz adja ki a mártást, a receptet én is a net-ről vettem, ott elérhető, és bár elég érdekes, pikáns, „jó ha nincs más” mártogató kerekedett ki belőle, de nem lettünk szerelmesek belé, úgyhogy nem is vesztegetek erre több szót!

A húsétel pedig egy hamis csirkecomb lett, őszintén szólva túl sok macera előállítani, amihez képest ízében nem egy akkora durranás!

A csirke alsócombokból először készült egy kis húsleves, mint járulékos nyereség, mert igazán a levesben főtt combokra volt alapanyagként szükség.

A főtt húst meg kell darálni, hozzákeverni mennyiségében körülbelül ugyanannyi, sós vízben főtt, áttört burgonyát, és reszelt sajtot. Ízlés szerint fűszerezni kell ezt a keveréket, én a só, bors, szerecsendió hármast választottam, majd alsócomb formában be kell burkolni a szépen letisztított csirkecsontotokat. Panírozás a következő lépés, majd olajban sütés.

Nos, a végeredmény látványosnak mondható, jó ízű, de nem annyival finomabb, mondjuk egy teljesen sima rántott csirkecombhoz képest, mint amennyivel munkásabb az előállítása. Sőt!

Összességében látványos, változatos és finom volt ez az ebédünk, és remek filmet is találtunk magunknak, de ez esetben visszaigazolódni látszik a közhely: néha a kevesebb, több!

Szűzérme

 

Nagyszerű szűzérmére tettem szert, és valami különlegesebbet szerettem volna készíteni belőle, és így is lett!

A recept eredetéről csak annyit mondhatok, hogy képzeljétek el, amint Mary Berry és Bede Róbert – két nagy kedvencem – közösen ötlenek ki valamit!

Mert ugye itt van az ismételhetetlen Mary Berry, aki pazar dolgokat gyárt a családjának, ezt onnan tudom, hogy megrögzött szokásommá vált esténként fél órán keresztül mozdulatlanul meredni a TV-re, amikor is a kedves dáma remek ételeket készít, innen származik a klasszikus, angol pásztorpite kötelező hozzávalója, a tepsiben is átsütött, tejes-vajas-tejszínes krumplipüré. Bede Robi pedig úgy kerül a képbe, hogy míg Mary Berry műsorra vártam, az „Európa késsel-villával” című műsorában főzött egy párolt almás-véreshurkás csodát, és én e kettő ötvözetéből kiindulva a szűzérméket a következőképpen készítettem el.

Vaskos szeletekre vágtam a gondosan lehártyázott húst, majd mindkét oldalán megsóztam, borsoztam, vékonyan megkentem mustárral, és körbe-tekergettem egy-egy szeletke baconnel. Átszúrtam egy-egy fogvájóval, és leheletnyi olajon mindkét oldalán ropogósra pirítottam a húst.

Meghámoztam néhány almát, félujjnyi-ujjnyi szeletekre vágtam, kiszedtem a magházat, és vajon megdinszteltem, minden ízesítés nélkül.

Egy jénai tál aljára fektettem egymás mellé az almaszeleteket, megszórtam a tetejüket egy ici-pici kristálycukorral és fahéjjal, és közben elkészítettem a tejszínes-vajas-tejes krumplipürét, amit az almák tetejére simítottam, és ebbe ültettem a húsdarabokat, amelyeknek a tetejére is biggyesztettem egy-egy szeletke bacont.

Fóliával letakarva sült-süldögélt egy ideig, a hús szinte teljesen elmerült a lágyan bugyborékoló, egyre aranysárgább krumplipüré-tengerben, de azért egy villával megbökdöstem, hogy kellőképpen megpuhult-e már, az alma a pici cukorral pedig mesés karamellszínt öltött a jénai tál alján. Amikor már elég puhának találtam a húst, levettem a fólia-takarót, és pirítottam egy kicsit a tetejét.

Most már a kóstoláson is túl vagyok és mondhatom, valami nagyon harmonikus, izgalmas ételt sugalltak nekem ezek a drága, hőn szeretett séfek!

Merem ajánlani nektek is!