Sütögetés

Idén, a tél vége úgy alakult, hogy igazi, vérbeli, „lábadozó-nagyivá„ avanzsáltam. Korábban, is voltak betegségek az unokáim körül, de az idei télvég hozta el azokat az üdítő napokat, heteket, amelyeket az óvodás, iskolás unokáim, már nem komoly-betegen, de még kíméletre szorulva, nálam vészeltek át.

Mi egyebet tesz ilyenkor egy békebeli nagymama, mint hogy sütöget, finomságokkal várja a kicsiket. A rendes forgatókönyv szerint ugyanis a gyerekek otthon töltötték az estéket, éjszakákat, és másnap visszahozták őket a gondos szülők, hozzám. Így aztán a késő-délutánok, kora esték vagy a hajnalok, az aznapi-másnapi sütnivaló előállításával teltek.

Ma azt gondoltam, végignézem, hogy mi minden készült az utóbbi egy-két hónapban, és íme, ez az eredmény!

Kalács: kétszer. Egyszer kakaósan, egyszer, fele tésztából, csak úgy, kakaó nélkül. 

Kuglóf: ez is kétszer, szintén kakaós és natúr változatban.

Palacsinta: az talán háromszor, de lehet, hogy négyszer.

Fánk: (elvégre szezonja van), kétszer.

Rizskoch: még Nagyi receptje szerint, mindössze egyszer.

Aranygaluska: egyszer, de jól sikerült a vanília-sodó is!

Gesztenyés-mandarinos sütemény: egyszer.

Tarkedli: egyszer, ráadásul ez nem is a kis lábadozóknak, hanem az egyik születésnapos unokatestvér rendezvényére készült.

Amikor a tarkedli, családi nevén: dajkedli sütését terveztem, lefényképeztem apai dédanyám tarkedli-sütőjét, ebben készül máig is nálam ez az egyébként lakatosinasnak is nevezett sütemény, meg az anyai nagyanyám szokásait rögzítő, talán 40 éves recept-cetlit is, amiből dolgozni szoktam. Mindkettő régi jó barátom, nélkülük nem készülhetne el a dajkedli!

Ha, egy pillanatra teret engedek korábbi, számolgatós énemnek, akkor az derül ki, hogy átlagban négy naponta került az asztalra valami sütemény-féle, zömében kelt tésztából, elvétve egyéb formában.

Csak egy pillanatra, képzeljétek magatok elé azt a képet, amint hajnalonta, vagy délutáni szürkületben, békésen üldögélek az örökölt és konyhaszékké nemesült, fekete bőrből készült, fémvázas bárszékeim egyikén, fél lábamon egy tállal, amiben éppen, fakanállal, vagy kézzel dagasztom a tésztát, előttem egy nyitott könyv, amit éppen olvasok, a tiszta kezemmel lapozgatva, mellette az elmaradhatatlan kávém, reggel, délben és estefelé, mindenkor, és két olvasott mondat, és egy a tészta állagát ellenőrző pillantás között, azon ábrándozom, hogy másnap, mit fogunk játszani a gyerekekkel! Valami pompás dolog ez!