A legrégebbi irat (anyai ág)

A legrégebbi családi iratot Csöpi nagynéném adta át nekem azzal, hogy nem tudja miről szól, ám ő is úgy kapta a (Hübner ?) rokonságtól, hogy ez rettentően fontos, és őrizze meg jól.

Azt csak gondolom, hogy a Hübnerektől kapta, de nem lehetett másképp, ugyanis ő a Hübner család lieblingje volt, magas, vékony testalkatú, kék-szemű, karcsú kéz- és lábfejjel, vékony, hosszú ujjakkal, míg Édesanyám, (és sajnos én is), a Rábl jellemzőket örököltük, alacsonyak vagyunk, nehezen kerüljük el a súlygyarapodást, barna a hajunk és a szemünk, a kezünk pedig az a bizonyos dolgos, megbízható, stramm kéz. Az kizárt, hogy egy Rábl a Csöpinek adott volna bármit, ami fontos.

Minthogy a családban akkoriban én voltam a nagy gyűjtögető, nekem adta át, további megőrzésre.

Amit az okiratról sikerült kideríteni az az, hogy egy 1889. október 14-ei keltű másolat, amelyet egy bizonyos Dr. Fejérpataky L. (Lajos? László? Ludvig) készített. Az eredetije 1390. augusztus 30-ai keltezésű, vagyis Zsigmond korabeli, ez persze kiderül az okirat bevezető mondataiból is, „Mi Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, mit-tudom-én-mi királya... Sigismund”. Az eredeti okirat levéltári elhelyezést nyert.

Fény derül továbbá arra is, hogy egy birtokperről van szó, amelyben ez az ítéletnek, vagy határozatnak látszó okmány, egy Emericus Bubek (Bubek Imre) nevű kúriai bíró előtt született, és szerepelt benne egy bizonyos Hanyi Ly. György. A többit – középkori latin ismerete nélkül – már nem lehet kivenni, ennyit is az akkor éppen szerzetesnek készülő Piszter Laci barátunk mazsolázott ki az iratból.

A négyoldalas, sűrűn teleírt másolatot valaki igen alaposan áttekintette, és értelmezte, sötétkék és fekete ceruzával aláhúzogatott sorokat.

A hátoldali megjegyzése: „1390. augusztus 30. 4.sz.”,  „Robert Károly kir-tól” ez áthúzva, majd föléjegyezve: „Zsigmond kir. idejéből”.

Ezek szerint már Károly Róbert uralkodása alatt is folyt az eljárás, mert ez még vagy 100  évvel meghosszabbítja az amúgy sem rövid időtartamot.

A hátirati sorszámozás arra utal, hogy egy iratcsomó egyik tagja ez a dokumentum, amit bizonyosan megelőzött három, és ki tudja hány követett.

Aztán itt van egy másik, ez az 5. számú, és a hátirati megjegyzés szerint 1391-es keltezésű, Ez már eredetinek látszik, a papírlapokat vékony ceruza-margóval vették körül, ezen belül állnak a sorok, ez a dokumentum már 8,5 oldalas és egy mesés pecséttel zárul, amiről persze régesrég letöredezett a pecsétviasz, de azért még a nyomai látszanak. Ez az okmány Mária királynő uralkodása alatt született, ez olvasható is benne, kékkel aláhúzva.

Mi a csuda lehetett, amit egy család 500, illetve 600 éven át, igen, több, mint fél évezreden keresztül, változatlanul fontosnak tartott, annyira, hogy még érdemesnek tartotta a levéltári iratról a másolat elkészíttetését?

Nem szólva arról, hogy 1889. óta is eltelt 125 év, és még mindig vigyázunk a dokumentumra.

Csak azt nem fogja soha senki kideríteni, hogy mindehhez mi hogyan kapcsolódunk, - pestiesen szólva - senki meg nem mondja, hogy ki kivel van.