Negyednapja
fúj az északi szél. Mit fúj! Tombol, derékig hajlítja a jegenyéket, meg az
összes többi fát, amelyeket szorgos kezek, évtizedekkel korábban ültettek
sorra, a Szérűskert utca mentén, a házak négyszögébe foglalt ligetek peremére.
Amúgy
(ahogy Zalán unokám szereti kezdeni a mondanivalóját) egy-egy északi ablak már néhány
évtizede valóságos Isten áldása a mi melegházhatásnak, fölmelegedésnek kitett
bolygónkon. Az utóbbi három lakásomban-házamban sorra volt egy északi fekvésű
szoba, az utolsó kivételével ez lett a hálószoba, ahol mindennél inkább igényli
az ember a hűs levegőt, egy-egy bírhatatlanul meleg időszakban, és ahol aztán még
hidegebb időben is valóságos csoda, a meleg takarókba burkolódzás közben a
tiszta, hideg levegő élvezete.
Ebben
a legutolsó lakásomban viszont a konyha néz észak felé, pontosabban van egy
egészen enyhe észak-keleti irányzéka az ablaknak, amit a kora hajnali napsütés
mutat meg. A hajnali napfény májustól, úgy augusztus végéig, szeptemberig süti
a konyha nyugati falát, kezdetben egy negyedóráig az egészet, majd egyre
keskenyebb sávot, míg aztán ősszel és télen végképp eltűnik.
Többnyire
semmi gondom a levegő áramlásával, de most, barátom, most aztán még a bőrömből
is kifúj a rohamokban, hullámokban felzúduló szél!
Nincs
előle menekvés, és nincs lehetőség sehol máshol ablak nyitására, mert a
folyosóról, a házba beépített szellőztető rendszerből is úgy zúdul be az északi
huzat, hogy minden egyéb ablak csak becsapódik, jókora dörejjel.
Lebegnek
a falakra lógatott porcelán, fajansz és cseréptányérok, a grafikák és egyéb
képek, a függönyök csak azért nem, mert immár múlófélben lévő klausztrofóbiám
utolsó jeleként, függönyt szinte nem is használok, legfeljebb egy-egy vékony
kis vitrázst, csak hogy ne legyen fölösleges annak a keze munkája, aki
akkurátusan karnisokat szerelt minden ablak fölé, némi dísz-szegély mögé
elrejtve.
Ma,
éppen a negyedik napja lesz annak is, hogy Zalán unokám megbetegedvén, nálunk lábadozik.
Nagy
tervekkel kezdtünk a hétnek, hány napot alszik majd Sárkánál, és hányat nálam,
hova mindenhova mennek, megyünk együtt, spéci mozitól (ez nem az én programom) a
Pünkösdfürdői strandig, de már az első éjszaka is lavórok és WC mentén telt,
ágyhúzással, aztán a következő nap estéjére már több mint 39 fokos lett a láza
szegénykémnek, ám amilyen gyorsan jött, annyira gyorsan múlni látszik a dolog.
Most
már unja is a kötelező rutint, hogy egy tünetmentes nap a lakásban, majd csak után
lehet kijutna a szabadba, de végre, tegnap este megkérdezte, hogy mikor is ette
azt a (vacsorának szánt) krumplipürét az elmaradhatatlan almakompóttal, és
amúgy mi van itthon, amit ehetne.
Jó
étvággyal evett némi margarinos zsömlét, vékony sülthús szeletekkel, teával, és
jól aludt, bár most már várom, hogy mikor ébred, rendszerint reggel hatkor
jelenik meg, de mindig reménykedem, hogy esetleg egy kicsit tovább alszik, mert
igazán álmában gyógyul a gyerek (legalábbis én így hiszem).
Kíváncsi
vagyok, hogy mit szeretne majd enni, mert az egyszer fix, hogy a háztartási
keksz, ropi, saját levével tört és a margarinnak éppen csak megmutatott krumplipüré
meg az almakompót, már maga a tömény unalom, de hát ma még kompromisszumot kell
kötnie, mert még nincs itt az ideje a fűszeresebb, zsírosabb, tejes-tojásos, gazdagabb
ételeknek.
Még
szerencse a bajban, hogy – ahogy Zalánnal megbeszélgettük tegnap délután – hogy
ez a mocsok szeles idő, valahogy elfogadhatóbbá teszi a betegség miatti szobafogságot,
mert nincs igazán senkinek sem kedve kimozdulni, bárhová is.
Na,
ugye? Még az ablakcsapkodó, fejfájdító északi szélnek, meg az őszt idéző,
lehangoló esőnek is lehet haszna!
Azért
ma hajnalban, már egy leheletnyi napfénynek sikerült átvilágítania a felhők
között!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése