Apai Nagyanyámék négyen voltak
testvérek, Nándor, István, Mária (Nagyanyám) és Terézia.
Nándor bácsi volt a testvérek
között az egyetlen tanult ember, premontrei szerzetesként a rend
jószágigazgatóságáig (mai szóhasználattal gazdasági igazgató) terjedt a karrierje.
A család is nagyon tisztelte Nándor bácsit, szerzetesi nevén Ágoston atyát, úgy
mesélték, hogy ha Horthy kormányzó ellátogatott Gödöllőre, a kormányzó csókolt
kezet Nándor bácsinak, és nem fordítva, ekkora volt a (rend) világi hatalma.
Fekete Jánosnak, a Magyar Nemzeti
Bank hajdani, örökös elnökhelyettesének is, akinek élvezhettem a barátságát,
életre szóló emlékei fűződtek a premontrei rendhez, ugyanis kisgyerekként
elvesztette az édesanyját, és testvérével, és nagy kártyás édesapjával
meglehetősen szeszélyes életet éltek (ha volt nyeremény akkor nagyon jól, ha
nem volt, akkor nagyon nehezen). Történt, hogy egy premontrei pap tanára
felfigyelt a kisfiúra, és megállapította, hogy „fiam, te nem buta vagy, csak
szegény”, és külön odafigyelt a kis János tanítására, nyelvérzékére. Úgyhogy
Jancsi papa úgy tartotta számon, hogy ez a tanár indította el a későbbi
életútján. De ez egy másik család története.
Nándor bácsi 1949. után szó
szerint bujdosott Ráckevén, mert a rendek feloszlatásán kívül a vezető szerzeteseket
halálra is ítélték, ő viszont - zum trutz - csak
1953-ban halt meg.
Életében nagy gazdagságban élt,
becsületére legyen mondva, hogy mindig jelentős mértékben támogatta a
családját, viszont ugyanilyen nagy szegénységben halt meg, semmi egyéb nem
maradt utána, mint a rendi ruhája. A beszentelt skapuláréját máig őrzöm
Ráckevén, viszont a nagyon finom fehér gyapjúszövetből készült reverendából –
hosszas, lelkifurdalásoktól terhes megbeszélést követően – az 50-es évek végén,
Anyu csináltatott egy komplét, princessz ruhát és kiskabátot. A reverenda
világoskék cérnából készült gombjai még a gombos dobozomban vannak.
Istvánról szinte semmit sem
tudok, csak annyit, hogy bőven voltak földjei Ráckevén, és volt egy szerszám-
és vasboltja, amit – ha minden igaz – államosítottak. A feleségéről, Nagy
Ilonka néniről már megemlékeztem az ükanyám gyászjelentésének kapcsán, és
fiúkról Bodor Laci bácsiról is. Képem sincs róluk.
Nagyanyám, Mamuka, külön
bejegyzést kapott, viszont Terus néni életem egyik meghatározó személyisége
volt.
Valljuk be, Terus néni, vagy
ahogy Apu hívta: Terukám, különleges személyiség volt. Csúnya volt szegénykém,
vénkisasszony maradt, és gondozhatta a nővére gyerekeit, igaz szólt egy
legenda, valamilyen az I. világháborúban hősi halált halt jegyesről, de ezt
csak Terukám ismételgette, igazolásképpen a vénlányságára.
Patikuskisasszony volt, de
nyugdíjat a TSZ-nek leadott földek után kapott, 70,- kőkemény Ft összegben,
ezen kívül – amíg bírta - tyúkokat, libákat tartott, onnan kikerült a tojás,
meg szűkösen a hús is, a 300 öles kertet pedig felesben műveltette, onnan
kikerült a gyümölcs, zöldség, krumpli.
A felesben művelés azt
jelentette, hogy valaki akinek nem volt veteményese, egész évben gondozta a
földet, a gazda magjait elvetette, kapált, kötözött, kacsolt, betakarított,
ősszel trágyázott, felásta a földet, a termés fele ezért őt illette meg, a
másik fele pedig a föld gazdájáé lett.
Éhen éppen nem halt, de
emlékszem, hogy minden karácsonyra több kiló kristálycukrot, teát, szardíniát,
szaloncukrot, csokoládét csomagolt Anyu, és Terus néni ezekből fejedelmi
karácsonyi lakomát csapott. Nagyon várta azt a két hetet, amikor Ráckevén
nyaraltunk, és Anyu főztjén mindig hízott is pár kilót.
Terus néninek volt két kutyája,
Mackó és Betyár, és vagy 5-6 cicája, ha ebédelt a kutyák melléálltak, a cicák a
vállára, ölébe kuporodtak, és így eszegettek.
Terus néninek remek humorérzéke
volt, jó stílusban anekdotázott, szóvicceit máig használjuk, és rettentő
babonás volt. Egyszer például pesti Nagymamám meghívta Bandzsurka tiszteletes urat
Ráckevére, amikor mi a szüleimmel ott nyaraltunk, jött is a pap, jókat evett,
ivott és viccelődött, ami Terus néninek nem igazán tetszett, nem találta egy
paphoz illőnek a viselkedését. A kissé kapatos pap addig fészkelődött az
úriszoba immár meglehetősen rozoga karosszékében, amíg annak kitört a lába, és
a gömbölyded pap eltűnt az asztal mögött. Terus néni, meg hányta a kereszteket
és óbégatott, hogy „viszi az ördög a papot”. Komolyan el is hitte, Apu meg nem
győzte nyugtatgatni őket, Terukámat, meg a papot.
Terus néni nagy templom- és
temetőjáró volt, igaz Ráckevén egyúttal a korzó szerepét is betöltötte a
temető, ott cseréltek gazdát a friss hírek, ott találkoztak az ismerősök.
Terukám komolyan készült ezekre az eseményekre, kis, kifehéredett szemöldökét
feketére égett gyufaszálakkal igazította ki, az arcát pedig kis piros
kreppapír-darabkákkal pirosította, de csak suttyomban. Mindig fekete alapon,
apró fehér virágmintás flokon ruhákat hordott nyáron, nyakán finom
csipkegallérral, fehér csipkekesztyűvel. Fehér haját a 920-as évek divatjának
megfelelően sopposra fésülte, a hosszú, de kisujjnyi vastag hajfonatából apró
cipókontyot tekert a tarkójára. Kalapot is tett a fejére.
17 éves voltam, amikor
megbetegedett, kórházba került Budapesten, a kórházból Mamukáék Pesterzsébetre
vitték, ott is halt meg. Onnan már egyenesen a ráckevei temető ravatalozójába
került, és eltemették. Betyár kutyája ezalatt egy nagynéninél, Terézke néninél,
a trafikos-kisasszonynál volt elhelyezve, a már sajnos lebontott malacfős
házban. A temetés másnapján eltűnt a Betyár kutya. Aput riasztották, és szaladt
is le Ráckevére, ő találta meg a kutyát, Terus néni sírja mellett, holtan.
Igaz, hogy a kutya akkor már matuzsálemi kort élt meg, 18. évében volt, mint én
is, de azt soha egyikünk sem értette, hogy hogyan találhatott el Terus néni
sírjához.
Teruskámat is férjhez szerették
volna adni a szülei, ezt bizonyítja, hogy amikor én férjhez mentem, és fel
kellett szerelni induló háztartásomat, Apu felvitt a kevei ház padlására,
kinyitott egy nagy faládát, amiben csomagolópapír és szalma közé csomagolva ott
volt Terus néni teljes móringja, a névre szóló, zománcos fogmosópohártól,
szappantartótól kezdve a serpenyőkön, fazekakon keresztül, a lekvárbefőző 15
literes zománcos lábosig. Máig használok belőlük egyet s mást.
Terus néni halála után végképp a
miénk lett a kevei ház, el is kezdtük a rendcsinálást, a rendbehozatalt. A
konyhai kredencben szép sorjában kétdecis fehér üvegek álltak, tele színtelen
folyadékkal, „Szenteltvíz 1966, Szenteltvíz 1968” és így tovább, felirattal.
Csak addig csodálkoztunk, amíg Anyu ki nem nyitotta az egyiket, amikoris
kiderült, hogy finom kis szilvóriumot őrizgetett a feliratos üvegekben Terukám.
Remélem olykor kortyolt is belőle!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése