Rovarhotel

Tavaly ősszel - Zalán unokám természettudományi továbbképzésének keretében - vettünk három a kertben tovább semmiképpen sem nélkülözhető felszerelést, egy rovarhotelt, és két denevérházat. Ezeket a javakat ráadásul „lapraszerelt” állapotban lehet megrendelni, akkor úgy gondoltam, hogy nagyszerű lesz közösen összeszerelni, fúrni-faragni a méretre szabott fa lapocskákból ezeket a menedékeket. Mint már (jó)néhányszor, most is messze túlbecsültem egyrészt a saját technikai felkészültségünket, és Zalán érdeklődésének mértékét egyaránt, mert nagyjából az első szög elgörbítése és az első két fa-elem összekalapálása után, Zazánk figyelme végképp átszállt a legújabb Star Wars figurák felé, úgyhogy végül is Sárka egyik felsős technika-tanár kollégája szerelte össze a menedékhelyeket.

A rovarhotel berendezése fenyőtobozokkal, méretre kalapált, likacsos téglával, kilyuggatott szivaccsal, szalmával külön játék volt, ezt is „tudományosan” válogattuk össze, hogy a kertünk összes fátyolkája, katicája, fülbemászója és egyéb hasznos rovarfajtája megfelelő téli szállásra találjon.

A denevérházakat (azért kettőt, mert – mint olvastuk – a denevérek kolóniában élnek, és magányos menedékbe nem települnek) nem mertük kiakasztani, mert a szomszédasszonyunk még idejében többrendbeli figyelmeztetésben részesített bennünket, hogy a denevérek súlyos betegségeket terjesztenek, egyebek között a veszettséget is, és nem szeretne több denevért látni a jóvoltunkból a környéken, mint eddig. (Kíváncsi vagyok, hogyan fogja ezt a vizsgálatot lefolytatni! ☺) Úgy döntöttünk, hogy a denevérházakat letelepítjük Ráckevére, és itthon csak a rovarhotelt szereljük fel.

Ki is akasztottuk az elkészült rovarhotelt a borostyán mögötti, apácarácsra szerelve, és várjuk a tavaszt, hogy majd közösen megfigyelhessük az áttelelő rovarok életre-kelését.

Lehet azonban, hogy hiába várunk, ugyanis a mi kedves cinkéink, akiket szintén etetünk, lehet, hogy alaposan megtréfálnak bennünket.

A rovarhotelre éppen rálátok főzés közben, és amint valamit aprítottam, hámozgattam, félszemmel valami mozgást érzékeltem a konyhaablak környékén. Aztán újra, meg újra, meg újra. Most már tudatosan nézelődve látom, hogy a mi jó cinkéink nem a madáretetőbe kirakott napraforgómag körül sürgölődnek, hanem a rovarhotelre csimpaszkodnak, kis csőrükkel a résekben kutakodnak, turkálnak, a tetejére szállnak, jellegzetes pózban függeszkednek.

Lehet, hogy ezzel a rovarhotellel voltaképpen egy alternatív cinkeetetőt telepítettünk a kertbe?

Annyira remélem, hogy ezeknek a szerencsétlen rovaroknak van annyi eszük, hogy a zugok legmélyére húzódnak, és valahogy túlélik a mi jószándékunkat!