Gyerekkoromban azért (is) vártuk
a karácsonyt, mert nagy öröm volt újra és újra felfedezni a régi díszeket, a
pólyásbabát, a gólyát, a madarat, a pöttyös gombát, a házikót, a szivárványos,
kúpos belsejű gömböket, ki ne tudná felsorolni a kedvenceit.
A hagyományos karácsonyfa tarka
volt, minél színesebb volt, annál szebbnek tartottuk
Természetesen én már évtizedek
óta nem követtem ezt a hagyományt, lányaim legnagyobb bánatára majdnem egyszínű
fákat díszítettem. A kedvencem a bordó-arany, de a fehér csipkés, „hópihéset”
is nagyon szeretem.
Ezeket aztán úgy fejlesztettük
tovább, hogy a fa közepére ívesen kifeszített, bordó tüll került, ezen voltak a
díszek, és a kilógó ágvégeken a fények, vagy középre kerültek a fények, rájuk a
fehér tüll, mint a tejút, és a hópihére emlékeztető, apró csipketerítők a zöld
ágakra kerültek.
Ilyenkor a nappali egészén
ugyanaz a szín érvényesül, arany terítőket teszünk fel bordó csipke középpel,
vagy fehér karácsonyfa esetén, arany abroszt fehér csipkedísszel.
Idén azonban Sárka győzött,
rusztikus és színes fát díszítettünk, és kizárólag saját készítésű díszeink
voltak. Ehhez a fehér abroszokra szőtteseket terítettünk.
A kézzel varrt filcdíszekből, úgy
két hónap alatt, 3-400 darab készült, ültünk az asztalnál, valami kedvenc
(fantasztikus) sorozatunkat néztük hol a TV-n, hol a számítógépen, és közben
szabtunk, varrtunk, gyöngyöztünk, hímeztünk. Készült hóember-fej, manócsizma,
mézeskalács házikó, karácsonyfa, csillag, szív, harang, kesztyű, vörösbegy, ki
tudja, még mi.
Most, hogy vége, egy kicsit
hiányzik is. Olyan üres lett az ember keze. Lehet, hogy egy kis pihenés után,
nekilátunk a húsvéti díszeknek és meglepetéseknek. (Lesz nyúl, kakas, tyúk,
tulipán, minden körbehímezve, kitömve, gyöngyből készült szemekkel, már előre
örülök!)
Emlékszem, hogy fiatalasszony
koromban, amikor az anyagi helyzetünk nem volt éppen rózsásnak mondható, kifújt
tojáshéjakból készítettem angyalokat, színes, fényes papírból készült a
ruhájuk, selyempapírból a szárnyuk, fonalmaradékokból a hajuk. Volt copfos,
kontyos, lófarkas, frufrus, amelyiknek bontott fonal jutott, az még göndörhajú
is lett. Minden ruhára más más motívumot festettem, és ezekkel díszítettem fel
a karácsonyfát, mert már díszekre nem futotta a pénzünk.
Az én gyerekeim erre a fára
emlékeznek úgy, mint „az igazira”,
amikor úgy két-három éve, engedtem a nosztalgiázásuknak, és újra gyártottam a
tojás-angyalkákat, ráadásul találtunk karácsonyfa-égőket a 80-as évekből, a
színes, lángot formázó égősor és a díszítés láttán a lányaim szeme könnyes
lett.
Idén nem váltott ki ilyen hatást
a „rusztikus” fa, de azért legalább színes volt, a kedvük szerint.
A tojásangyalkás időszakban a
mikulás díszítés alapja is a kifújt tojáshéj volt, ebből gyártottam mikulásokat
és krampuszokat, amiket fenyőcsokorra akasztottunk, a fenyőágak közé pedig
virgácsokat tűztünk. A krampuszok szarvacskáit gyurmából gyúrtam, a vasvillájukat
drótból, rosszabb esetben gem-kapocsból hajtogattam.
A húsvéti díszítés alapja –
mondanom sem kell – mi egyéb lehetett volna, mint a kifújt tojáshéj, amire
tavaszi virágokat festettem, és vázába tett, virágzó faágakra akasztgattam a
színes tojásokat.
Akkoriban (a horgolásra
koncentráló Fürge Ujjak-on és a méregdrága Burda újságon kívül semmilyen kézműves
kiadvány nem létezett) terveztem, hogy írok egy fényképes könyvet, a „Mire
jó a tojáshéj” címmel, amiben lépésről lépésre illusztrálom, hogyan lehet a
semmiből valami szépséget teremteni, de mint sok egyéb, ez is csak terv maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése