A magányos siklóernyős

Napos, enyhén szeles napokon, tavasztól őszig, a Hármashatár-hegy mentén, rajokban jelennek meg a siklóernyősök.

Már a Hunor utcában szokásunkká vált Zalánnal, hogy amint megláttuk őket, elkezdtük megszámolni, hogy hányan is vannak, és miután ide-oda libbentek a felszálló-erő és a kézi irányítás (ha van ilyen, mint vélem) mentén, sokszor vitával zárult a számlálgatás.

Innen a Huszti útról, ha lehet, még jobban látható, még szebben mutatkozik meg ezeknek a bátor vállalkozóknak a légi bemutatója, csodálom, amint többen, egymást ügyesen elkerülve, lebegnek.

A ház tájolása okán, a nyugatra néző ablakokból folyt eddig a megfigyelés, egészen tegnap délelőttig, amikor is az észak-keletre néző konyhaablakom előtt, szinte kísérteties közelségben lebegett egy siklóernyős. Nosza, szaladtam a „nyugati frontra”, de - megdöbbenésemre – egy fia társ-repülőre sem akadtam, na, vissza észak-keletre, és egyszer csak, az Óbudai sziget irányában, kikerült a látómezőmből a magányos repülő!

Egészen eddig úgy hittem, hogy ez is társas sport, mint a búvárkodás, ahol olykor egyszerűen az életben-maradáshoz elengedhetetlen legalább még egy szereplő, aki korrigál, segít, ha a szükség úgy hozza, de íme, itt az élő példa, hogy ez egyedül is játszható!

Számos kérdés halmozódik bennem. 

Hagyott ott valami holmit, hátizsákot, elemózsiát, ahonnan elindult, vagy mindene ott van, belezsúfolva zsebekbe a ruhájában?

Ha leszáll, hova teszi az ernyőjét? Ki segít neki összegöngyölgetni, annak is nyilván szigorú szabályai vannak?

Ki talál rá? Ki segít hazajutni, vagy visszamenni – ha kell – a kiinduló pontra? Az ernyő, meg a hevederek még gondosan összecsomagolva is tisztes terjedelemmel és súllyal terhelhetik a siklóst, ha mondjuk, kilométereket kell bandukolnia a legközelebbi busz, vagy HÉV megállóhoz. Hogy van ez?

Mit csinál, ha – uram bocsá’ - pisilnie kell? 

Jó néhány főzőcskézéssel, olvasgatással eltelt óra múlva, ahogy megint kinéztem, az Óbudai sziget felől láttam meg egy ezúttal is magányos siklóernyőst, amint éppen a Rókahegy felé lebegett lassan. Most akkor volt a távolság, és olyanok a fényviszonyok, hogy az ernyő színét nem láttam, nem tudtam eldönteni, hogy ugyan arról az ernyősről van-e szó, vagy ma van a nap, amikor két magányos röpködőt is láthatok.

Ha ugyanaz a bátor ernyős, akkor hogy a fenébe tudott órákon keresztül röpködni?

Sose fogom megfejteni! Kipróbálni viszont a következő életemben sem fogom!