2017. június 11., vasárnap

Pünkösdfürdő





Pünkösd hétfőjén gondoltunk egy nagyot, és kivonultunk a réges-régen nem látott Pünkösdfürdői strandra. Hova máshova?

Meglehetősen elfogadható áron sikerült úgy 11óra környékén megérkeznünk a tetthelyre, ahol közvetlenül a bejárat környékén találtunk szabad strand-ágyakat, úgyhogy nem is keresgéltünk tovább, lepihentünk, élveztük a napfényt, olvasgattunk.

A három, kellemesnél-kellemesebb medence mellett feltűnt a tisztaság, a kert ápoltsága, a rózsaligetek szépsége.



Százszámra pihentünk ott, gyerekek, felnőttek és mégsem hevert mindenfelé hulladék, sétáltamban még csak cigaretta-csikkeket sem találtam, ki-ki eltakarította maga után, amit kellett!

Szerencsés időszakban jöttünk, a százszámra ültetett futórózsák mind-mind, tobzódva virágoztak, a gyakran vágott fű, még zöld volt, majd csak június végére, augusztusra válik talpat bántóan szúrós, sárgás mezővé, főleg ha nem esik elég eső.






Lángost ebédeltünk, utána kézműves fagylalt volt a desszert, egyik jobb volt, mint a másik!

Szívből ajánlom mindenkinek, annak, aki erre jár, meg annak is, aki nem, szerintem az idei nyárra, ez lesz a törzshelyünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése