A hőscincér

Hosszúnak mondható életem során, kétszer találkoztam személyesen hőscincérrel. 

Először Ráckevén, amikor éppen Dóri volt a vendégünk, és békésen üldögéltünk a „betonon”, hirtelen az asztalra koppant egy roppant hatalmasnak tűnő, zöldesen fénylő jószág, amitől persze mindketten alaposan megijedtünk, úgyhogy azonnal ráborítottuk a terítő sarkát a hatalmas ellenségre.

A beton: hajdan a nyári konyha északi falához csatlakoztak az ólak. A ház fénykorában itt volt a disznóól később csak a baromfi-ólak. Gondos elővigyázatosságból a hajdani gazda, dédapám lehetett, lejtős beton-alapot készített az ólak alá, ami egy a beton két-három méteres szélességével egyező nagyságú, jó félméter szélességű, szintén beton vályúban végződött, ide lehetett takarítani az almot az ólakból, majd némi homokkal, földdel fedve kivárni a következő kora tavaszt, vagy késő őszt, és az ott összetömörödött dologgal megtrágyázni a kertet.

Ahogy telt és múlt az idő, az ólak elkoptak, még az emlékük is, de maradt az egyenletes, lejtős betonlap, a végén a vályúba termőföld került, virágokkal, innen futottak szerteszét a sarkantyúvirág indái, itt illatozott alkonyatkor az estike.

A betonra idővel egy L alakú fapad került, elé egy többnyire műanyag asztal, néhány székkel, párnákkal, majd napernyővel, és az egyik kedvenc pihenő-helyünk lett a kertben. 

Na, erre az asztalra koppant le erős zümmögéssel életem első hőscincére. 

Amint visszatért a bátorságunk, alaposan megszemléltük őkelmét, csodáltuk félelmetes bajszát (igazából csápjait, de bajusznak hívja minden mesemondó és ismerő ember), bámulatos barnába, zöldbe, sötétkékbe hajló fekete páncélját, hosszú lábait.

A második találkozásnál nem Dóri volt nálunk, hanem én voltam Sárkánál vendégségben, a „birtokon”. Birtok, vagy ranch, így becézzük Sárka ici-pici kertjét, ami éppen csak egy, néhol kétméteres sávban veszi körül terjedelmes teraszát, egészen a sajnos ismét metszésre érett tujasorig, ami körbe keríti a kertecskét.

Igazán nem is vendégségben voltam ott, hanem Sárka nyaralásának (=harmincpár, zömmel kamasz táboroztatása a Balatonnál) vége felé, úgy gondoltam, hogy meglepem egy alapos takarítással, éppen elég lesz a mosás, ami ahogy hazaér várni fogja.

Amint végeztem az eltervezett takarítással, (kivéve ablakmosás, amit csak kis részben végeztem el, sajnos), kiültem egy cigire és egy kávéra, a teraszra, és azonnal frászt is kaptam, mert a karomra szállt, életem második hőscincére. Sikerült lefotóznom őkelmét, de esküszöm, mindenre, ami szent, hogy mikor a karomra szállt, minimum kétszer ekkora volt!