2017. július 23., vasárnap

Brassói, ahogy mi szeretjük




Nem tudhatom, hogy más családoknál, hogyan is van ez, de nálunk egyáltalán nincs kereslet a csirke mellére.

Nem emlékszem arra sem, hogy gyerekkoromban, amikor Nagyi mondjuk csirkét sütött vasárnapra, hogyan is volt az elosztás. Alighanem, mi gyerekek kaphattuk a mellehúsát. Csak az rémlik, hogy Apué volt az egyik comb, talán Anyu kapta a másikat, a szárny és a háta a Csöpié volt, a Nagyi meg rajongott a faráért, ebből következik, hogy mi lehettünk a mellehúsa kedvezményezettjei, pedig a fél életemet adtam volna egy jó kis lecuppogtatni való hátáért, vagy faráért, de az ugyebár már foglalt volt.

Természetesen akkoriban a hat fős család vasárnapi ebédjére egy csirke jutott, és az aprajából, a nyakából, a belsőségekből, a lábakból, jó sok zöldséggel leves lett, finom házi tésztával.
Minden esetre mostanság, ha egyben sült csirkét készítek, arra biztosan számítani lehet, hogy a sült melle a mélyhűtőben köt ki, későbbi feldolgozás reményében.

Általában brassóivá lényegül át a másod-hasznosítás során, tudom, hogy inkább disznóhúsból kellene elkészíteni, de higgyétek el, jó sok fokhagymával és némi borssal átsütögetve, laskára vágva már nem száraz egyáltalán. 

A brassóiban csak a kellő mennyiségű krumpli hámozgatását, formára vágását, áztatását (csak akkor lehet ropogósra sütni, ha kellő mértékben kiázott a keményítő-tartalom), és főképp a kisütögetését nehezményezem, és kizárólag megfelelő időjárási viszonyok esetén készítem el, mert az eddigi melegben egyszerűen képtelenség lett volna úgy háromnegyed órácskát áldigálni a krumplisütés mellett.
Na de ma hajnalban! Nyitott konyhaablak mellett, ideális volt a hőmérséklet a sütögetéshez, úgyhogy el is készült!

Íme!




A járulékos haszna ennek az elkészítési módnak az is, hogy kiválóan melegíthető sütőben, a krumpli belül porhanyós, kívül visszanyer az eredeti ropogósságból éppen annyit, amennyi szükséges, a hús meg nem szárad halálra.

Csak az a gond, hogy sohasem sikerül megfelelő mennyiséget előállítani, mindig elfogyna még kétszer annyi is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése