2017. július 31., hétfő

Tortasütés






A mi famíliánk nem igazán „leveses”, mivel én sem szerettem soha a leveskéket, ezért persze nem is főztem, vagy csak nagyon ritkán, így a családom sem szokott hozzá, nincsenek csodák!
Kivétel ez alól a nyári szezon, amikor főképp a fejtett-bab megjelenése után, meglehetősen rendszeresen van valami jó kis tartalmas leves és azt követően valamilyen édes tésztaféle a heti menüben.

A fejtett-bab leves a fő kedvenc, jóféle füstölt hússal, de a gulyást is imádjuk, millió zöldséggel, csipetkével, és örök kedvenc a marhahúsból készült kiadós leves, utána leveshús, hagymás törtkrumpli, valamilyen gyümölcs-szósz, épp ami esedékes.

Most éppen a jó kis marhagulyás volt soron, és mivel ebben a melegben senkinek sincs kedve órákig palacsintát, tarkedlit, vagy efféléket sütögetni, eldöntöttem, hogy régi kedvencünket a joghurt-tortát készítem el második fogásnak.

Most fázisfotókat is csináltam, nagy örömömre egy okos-telefon boldog, új és megszeppent tulajdonosaként, immár nem kell arra várakoznom, hogy valamelyik lányom, vagy Zalán unokám éppen erre járjon, és fotózzon a kérésemre, úgyhogy az első lépés a barack-kompót elkészítése volt, alig egy-két szegfűszeggel, némi fahéjjal, citromhéjjal és citrom levével, szűrés után a leve majd a legfelső, zselés réteg alapja lesz.



Amíg egyet forrt a kompót, sütőpapírral kibéleltem a tortaformát, ami valamennyi szabással járt, de gyorsan elkészült.


Megsütöttem a torta alapját, a gyakran használt, tojásfehérjés, vajas alig lisztes kedvencemből (4 tojásfehérjéből készülő hab, 8 deka liszt, 8 deka olvasztott, de nem forró vaj, édesítőszer), és amíg az lehűlt, kikevertem a felerészt joghurtból, felerészt habbá felvert tejszínből, némi, a kompót levében feloldott szaharinból és langyos zselatinból készült krémet, és ráterítettem a tésztára. Mehetett a félész torta a hűtőbe.




Amint lehűlt és a krémes réteg szépen megdermedt, következett a kirakós játék a barackokkal, majd a kompót levébe kevertem egy kis zselatint, és azzal is nyakon öntöttem az egészet, újabb hűtést követően kész volt a joghurt-torta.




Eredeti tervünk az volt, hogy harmadoljuk az ételeket, mint a büntetést, jó magaviselet esetén, de időközben kiderült, hogy a két unokám belázasodott, úgyhogy mindannyian és az ebéd, együtt elvonultunk beteglátogatóba, dédelgetni, gyógyítgatni, ölelgetni, szeretgetni.

Ezen a képen szó szerint lázas mesenézés folyik éppen!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése