Büdösbogár

Valami, a magam számára is megdöbbentő, ősi, mély, undorodó utálattal vagyok a büdösbogarak, vagy mezei poloskák iránt. Márpedig ha itt az ősz, akkor törvényszerű a poloska-invázió.

Hiába, az ultrahangos rovar-riasztó, hiába a nyolcadik emeleti magasság, ahova egyébként csak elvétve tévednek be röpködő lények, ezek a mezei poloskák, sokféle alakban, színben, a zöldtől a szürkéig, a szinte kerektől a hosszúkásig, tömegesen jelennek meg.

Kezdetben, csak szürkület után, amint felkapcsolom kis olvasólámpámat. Mondhatnám, hogy rajokban jelennek meg halk, vagy éppen hangos koppanással az ablakon és környékén, aztán lomhán mászkálnak mindenféle irányokba, és szinte elkerülhetetlenül van közöttük olyan, amelyik végül betornázza magát az ablakon belülre.

Volt, hogy egy fél doboz cigaretta landolt a szemetesben, mert megmászta a filtereket a büdösbogár, volt, hogy lefekvés előtt, egy hálószobai növény leveléről vadásztam le a váratlan vendéget, szinte állandó az a jellegzetes koppanás, amint landol valahol, és csak lesnem kell, hogy hol van ez a hely, hogy egy papírzsebkendővel levadásszam a hívatlan látogatómat. Utálom a tényt, hogy megfogom, és – kövezzetek meg nyugodtan – én bizony lehúzom ezeket a bogarakat ott, ahol le lehet húzni azokat, de így járok el!

Még csak lelkifurdalásom sincs, mint egyébként, ha pusztulni látom egy-egy élőlény-társamat, a poloska, a moly és a szúnyog úgy ébreszti fel ősi, gyilkos, vadász ösztöneimet, mint semmi más a kerek világon!

Most azonban tovább fejlődött a támadási felület, már nem csak szürkületben, de a nap bármely szakában megjelenhetnek, betérhetnek és én szabadon választhatok, hogy levegőt veszek-e, aminek elengedhetetlen feltétele a nyitott ablak, vagy preventíven rovarmentesítek, aminek viszont a zárt ablak a szükséges feltétele.

Ahogy látom, vannak jobb évek, s kevésbé jók (ebből a szempontból csakúgy, mint bármely más nézőpontból), ám olyan év, amely teljesen mentes lenne a poloskák visszatérő támadásától, na, olyan, az eszmélésem óta, bizony, nem volt!

Lakjon az ember bárhol, sorházban, önálló házban, panellakásban, városban, vagy kisvárosban, zöldövezetben, vagy beton-dzsungelben, ha itt az ősz, és nyitva az ablak, előbb-utóbb megjelennek a poloskák is.

A molyon kívül ez az egyetlen rovar, amellyel nem ehet szót érteni!

Mire gondolok?

Minden egyéb beröppenő rovar esetén, legyen az méh, vagy darázs, bármilyen légy, kicsi, vagy hatalmas, elég, ha csak annyit mondok, hogy „jobban jársz, ha kiröppensz”, majd kitárom, az amúgy bukóra nyitott ablakot, kimegyek a helyiségből, és nem kell több, mint 5-10 perc, visszatérve már a beröppenő hűlt helyét találom.

Csak azért szoktam kimenni, mert türelmetlen vagyok végignézni a betévedő rovar útkeresését, koppanásait az ablak üvegén, alig állom meg, hogy ne próbálkozzam valami segítséggel, mondjuk a légycsapó hessegető használatával, noha tudván tudom, hogy ezzel csak megriasztom azt a szegény lényt, és késleltetem visszatalálását a szabad világba.

De a poloska, nemcsak büdös, hanem ostoba is, és a kitárt ablakon nemhogy ő maga röppenne ki a szabadságba, ellenben a társai röpülnek be, a biztos pusztulásba, így nem járom ezt a „rovar-suttogó” utat, hanem irtom szerencsétleneket, ahol érem!

Mindössze az vígasztal, hogy már csak pár hét, és vége ennek az időszaknak is! Jönnek az őszi ködök, esők, havas-esők, és – persze – majd arról is jókat tudok-tudunk panaszkodni, ahogy csak lehet!