Nagytakarítás

Nem, ez nem az a bizonyos, negyedévente rám törő, mindent felforgató, ám végül mindig enyhe lelkifurdalással lezáruló (helyett: befejeződő) nagytakarítás, amiben a csempézett felületek, centinkénti letisztításától a párnamosásig minden, akármi, bármi elfér, az ajtók felső peremének lesikálásáig, ez most éppen az elektronikus tárhelyeim takarításának történelmi pillanata.

(Ez a fizikai tisztítás is érik már lassan-lassan, egyszer majd megállíthatatlanul kitör rajtam, mint a vulkán, és akkor napokig semmi mást nem teszek majd, csak csiszmatolok, szidolozok és fényezek, rejtett zugokba bújok, és létrás magaslatokba mászkálok, remegő izmokkal pihenek perceket, és folytatom, míg egészen boldoggá és izomlázassá nem dolgozom magam, ahogy kell!)

Ahány felület, sms-ek, emailek, fényképek, miegyebek, annyi, de annyi, valamikor fontosnak, megőrzésre érdemesnek tartott ereklye.

Ahogy pörgetem, nézegetem, felidézem, kijelölöm és végül törlésre érettnek minősítem, múltam részecskéit, mélyen megérint, hogy mennyi, de mennyi „fölösleget”, lényegtelen, ám hajdan meghatározónak vélt, de tartalmilag teljesen súlytalan, értéktelen ballasztot hurcol magával az ember!

Most, hogy a tárhelyeimen megmaradt üzenetek száma 3-4-re csökkent, megtisztultnak, felszabadultnak érzem magam!

Arra még csak gondolni sem vagyok hajlandó, hogy netán, valamelyik, akármelyik, bármelyik, immár törölt üzenet, tartalom, esetleg újfent fontossá válhat! Pótolható!