Zitám még szabadon szárnyal…

Még szabadon számol, és méricskél. Először, gyors nekifutással elszámolgat tízig, tizenkettőig, aztán „most maradj csöndben, koncentlálok” felszólítással, másodszor is nekikezd és immár jóval lassabban, ujjacskájával bökdösgetve, pontosan, hibátlanul megszámlálja a dolgokat, egészen négyig, sőt jobb pillanatokban, akár ötig is!

Zitám, mint legnagyobb, földi tanítványom, éppúgy bajlódik az r hanggal, mint hajdanában én is tettem. Éveket töltöttem a lépával, letekkel és mogyolóval, és hosszú időbe telt, amikorra rájöttem, hogy az aligó ugyanaz a szép, fekete madár, amelyet Apu etetget reggelente. Bevallom, máig is „koncentlálnom” kell, hogy igazi, ropogós r, és valódi sziszegő sz hangokat képezzek, de ez már csak így marad, egészen a kivehető fogsorig (ha erre is sor kerül netán), amikor majd újra kell tanulni, megannyi sorstársam nyomdokán haladva, a hangképzést.

Szemezget, játszadozgat a jobbal és ballal, zömében eltalálja, de azért számos alkalommal téved is. Ez így van jól, elvégre még csak éppen három éves.

Amiben viszont még parttalanul és szabadon csapong, az az idő, a múlt s a jövő, a tegnap és a holnap, a lehetőség és a végérvényesen lezárult, elmúlt idő. Ez még felfoghatatlan talány a számára, és miért tennénk bármit is ez ellen?

Gyakran biztat engem is, hogy „ha majd te is óvodás leszel, akkor…”. Tegnap jönni fogok hozzád - mondja, és én bőszen helyeslem a döntését, biztosítom arról, hogy ez nagy öröm lesz a számomra!

Ugyanígy zavarosak még a számára a gyerek, a fiatal és felnőtt meghatározások, netán az "öreg" is, ezek olyan kategóriák, amelyekkel éppen csak ismerkedik, és gyakorta eltéved ezen az idősíkon. Különös kihívás az, ha régi fényképeket nézegetünk. Itt fiatal a Mami, mondja Zsófit nézegetve. Itt már nem fiatal, itt már nagylány.

Szabadon bolyong, csetlik-botlik, kóvályog az időben, míg a térben már sokkal nagyobb biztonsággal mozog, hosszasan gyakoroltuk az ablakban ülve a közel és távol különbségét, a kicsit és nagyot, sőt most már a közepes fogalmát is bevezette a tárgyak, nagyság szerinti összehasonlításba.

Mondhatom, hogy maga a csoda egy aprósággal, együtt, kézen fogva barangolni a „nagy felfedezések” birodalmában! Nagy kihívás, nem azonnal megadni a szerintünk helyes megoldást, ám szabad teret engedni a kis felfedezőnek, finoman terelgetni egy-egy lépéssel tovább, hagyni, hogy legyen ideje egy-egy új fogalommal a megismerkedésre, a gondolatai közé illesztésre, és közben mélyen átélni újra és újra, hogy mindenben ott rejlik a csoda!