A tökéletes csend

A ma hajnali, megszokott rutinomat kettétörte a megdöbbentő tény, hogy nincs internet-kapcsolatom!

Sebaj, gondoltam, ott a laptop, majd azon varázsolok, de azon sem értem el a szolgáltatót.

Na, jöjjön a televíziós ellenőrzés, de TV adás sem volt, szép, szivárvány-színű háromszögek borították a képernyőt.

Akkor megkezdődött az ilyenkor javallt eljárás, minden kikapcsolása, újraindítás, várakozás, ismételt kísérlet a szolgáltatók elérésére, az eredmény: változatlanul semmi sem működik.

Utolsó lépésként következik a szolgáltató felhívása, a hibabejelentés. Amióta a bölcs szolgáltatók, áramtól vízig, telefontól lombhullásig, egészségügyi ellátásig, egységesen áttértek – a kapcsolatteremtés megkönnyítése céljából – a nyomógombos menühöz, még a korábbiaknál is jobban utálom a telefonos bejelentkezést!

Az tuti, hogy egyszer-kétszer eltévedek a nyomógombozás közben, tévesen ütöm be azt a rohadt, ilyen-olyan, de legalább nyolc számjegyű, olykor kis- és nagybetűkkel tarkított ügyfélazonosítómat, személyes kódomat - ki, minek nevezi - az sem kizárt, hogy a felsorolt menüpontokban keveredek el jócskán, szóval beletelik némi időbe, amíg végül eljutok az ügyintézőig.

Neki kell beszámolnom röviden a tapasztalt hibáról és az eddig megtett lépéseimről, gyorsan, és lehetőleg szakszerűen, de bevallom, hogy a routerek és switchek, adapterek és modulok világában én éppen oly bizonytalanul tévelygek, mint mondjuk az ó-szuahéli nyelvkönyv haladó kötetének közepén tenném, szóval teszek egy tőlem kitelő, halovány kísérletet a megfelelő kifejezés megtalálására, mert azért azt mégsem tehetem, hogy a „hosszúkás fekete”, meg a „lapos, fekvő izé” szavakat használjam. (Mint tenném, szívem szerint.)

Na, ekképpen derült fény ama nagy titokra, hogy bizony az én lakóhelyemre is kiterjedő, karbantartási munka zajlik, amely remélhetően este hatig be is fejeződik (ez volt a hír, reggel hatkor).

Ja, és kiegészítő információként még tudatta velem a kedves (tényleg) kisasszony, hogy mindezt a szolgáltató honlapján is elolvashatom. Így is lehetne, ha lenne internet kapcsolatom, ám ha lenne, nem is telefonáltam volna, de hagyjuk az ostoba részleteket!

Ilyenkor rendül meg alapjaiban a világ-szemléletem! Annak ugyanis az egyik sarkköve az, hogy amint feladatot sodor elém az élet, azt a lehető leggyorsabban el is kell végeznem, mert soha nem tudhatom, mit hoznak a holnapok, milyen elfoglaltságot, újabb kihívást, és akkor – dolgom-végezetlenül – csak verhetem a fejem a falba, a torlódó, halasztódó, késő teljesítés teljesen kihoz a sodromból, amitől – persze – több lesz a hiba, és még lassabb a teljesítés.

Így, például a tegnapi napot egy betévedő szervezeti és működési szabályzatnak szenteltem, átolvastam, javítgattam, kiiktattam az ordító, szövegszerkesztési hibákat, kiegészítettem, javaslatokat tettem, és késő délutánra el is készültem vele. Pedig milyen nagyon jó lenne, most, az elektronikai sivatagban, szöszölni-molyolni ezzel az alig 30-40 oldalas anyaggal! De nincs mivel, mert – alapelveimhez hűen – azonnal elvégeztem a feladatomat.

Ráadásul, az immár szinte heti gyakorisággal érkező könyv-ellátmányomban is éppen az utolsó kötet, kisebb felénél járok, Sárka szerint, e szerint van még egy-két órám erre, és akkor nagyon kell majd kutatnom, hogy mivel kössem le … mit is? Egyszerűen magamat! Az elmémet, a kíváncsiságomat, a tettvágyamat, a ….

Most, nincs kedvem semmi kézimunkához, barkácsoláshoz, mert ahhoz is kell a háttér, mert hímzés és kötés, horgolás és varrás közben is valami filmet nézek, ahogy főzés és takarítás közben zenét hallgatok.

Most már megmutathatom, mert mindenki megkapta azt, ami neki járt, de az utolsó héten nagybani pitypang-gyártásban voltam, Anyák napjára ez volt az ajándékom, és most a kezem meg az elmémnek ezzel foglalkozó része, pihenésre, feltöltődésre, új impulzusokra éhes, úgyhogy marad az írás!

Ajjaj, szegénykéim, most aztán olvashattok!

 A nagy örömben, hogy újra van kapcsolatom a virtuális világgal, a pitypangok lemaradtak, de most pótlom!