Újkrumpli

Újra itt van az év egyik legtökéletesebb csodája, a késő tavasz, kora nyár ismételhetetlen remeke, az újkrumpli!

Nem lehettem idősebb három hónaposnál, amikor Csöpi nagynéném a számba dugta életem első falatnyi sült krumpliját azzal, hogy ez a világ legfinomabb étele, és az én esetemben használt a felnőtt útmutatás, máig is a legkedvesebb ételem a krumpli, bármiképpen elkészítve, a krumpli-nudlitól, gombócoktól kezdve, a krumplis lángoson át a köretként szolgáló, ezer variációval bezáróan. Legyen az tejfölös, babérleveles főzelék, vagy gazdagon zöldségezett, tejfölös krumplileves (enyhén csípős kolbászkarikákkal, csipetkével), krokett, vagy más, egyformán szeretem!

De minden időszakon túl, a legkedvesebb a számomra ez, az újkrumplis néhány hét, alig egy hónap, ilyenkor aztán mindent bele, végig kell főznöm a régi kedvenceket és ki kell próbálnom az évről évre felbukkanó újdonságokat. Ezek közül néhány beépül a „rutinba”, néhány meg eltűnik, annak rendje és módja szerint, de vannak állandó elemek. Például a tepsiben pirosra sült újkrumplit naponta akár ötször is képes lennék megenni, kis sóval, csak úgy, vagy bármilyen hús mellé, gazdagon megszórva friss petrezselyemmel, vagy anélkül, akárhogyan, bárhogyan, bármikor!

A mostani szezonban, visszatérően kokettál velem egy svéd recept, ha svéd = húsgombócos, ezt jól tudjuk, amióta Ikea az Ikea!

Egy darabig tűrtem, aztán éppen ma, amikor végeztem az idei év első kelkáposzta főzelékének megfőzésével (szigorúan marhapörkölttel), úgy döntöttem, hogy itt az ideje a svéd húsgombócos csoda megfőzésének!

De előtte, szánjunk egy-két szót, a kelkáposzta főzelékre is! Alapvetően nem szeretem! Nagyi túl sokszor főzte, én sem rajongtam érte, a gyerekeim sem ették, úgyhogy lekerült az étlapunkról, de mostanában, úgy évente kétszer, vágyódom az ízére, különöséppen késő tavasszal, az első „idei” kelkáposzták megjelenésekor.

Soha többé nem lesz a kelkáposztának olyan friss, méregzölden harsogó levele, mint ilyenkor, soha nem tér vissza az az enyhén kesernyés, jellegzetes íz, ami megmarad, hiába önti le az ember (a keze leforrázását is kockáztatva) az első főzővizet, és kezdi elölről a fűszerezést, jóféle majoránnával és őrölt köménnyel, a són és fokhagymán kívül, de éppen ez, a sajátos, jellegzetes, és sajnos az idővel elvesző, tavaszi íz az, ami miatt a friss kelkáposzta főzelék ismételhetetlen csoda!

Nagyobb lett a vásárolt fej, mint amennyit egy főzelék igényel, ezért a maradékot lefagyasztottam „frankfurti alap” megnevezéssel, majdan egy jó kis frankfurti leves része lehet belőle.

Ugyancsak bőségesen maradt a kelkáposztához vásárolt újkrumpliból is, úgyhogy végképp itt volt az ideje, a svéd húsgombócos csoda elkészítésének!

Az eredeti receptet követve olajjal kikentem egy sütőedényt, és a centi vastagra szelt újkrumplival kibéleltem, az alját és az oldalait is.

Aztán jött gombóconként a teljesen hagyományos, rizzsel dúsított, fűszerezett darált hús, a húsgombócokat is krumpliszeletekkel választottam el egymástól.

Az egészet leöntöttem, na, nem a javasolt besamel-mártással, hanem főzőtejszín és némi tej keverékével, amit kakukkfűvel és sóval ízesítettem, majd alufóliával lefedve bekerült az egész a sütőbe.

Most már fólia-takarás nélkül párolog és sül a az étel, és végül kap majd egy kis reszelt sajt szórást és azzal is pirulhat egy picit. Remélem, hogy finom lesz, bár nincs komoly okom aggódni, mert a menetközti kóstolások szerint, ennek komoly esélye mutatkozik!

Mindenkinek boldog, újkrumplis, kora-nyarat kívánok, sok finom ízzel!