Gizella napján

Rendes, hajnali szokásommá vált, az aznapi névnap megtekintése a naptáramban, mert amíg a közösségi oldalak archetípusa, az általam a végsőkig, hűségesen követett iwiw a névnapokat jelezte, addig a FB immár a születésnapokat ismerteti velünk.

Hétfőre a Gizella – Bendegúz páros jutott. Bendegúz ismerősöm nincs, hacsak nem emlékezünk meg itt és most, Rideg Sándor, Indul a bakterházának Bendegúzáról, aki nekem is jó ismerősöm, gyerekkorom óta! Isten éltesse!

Éppen aznap kaparintottam meg az „Olcsó Könyvtár” sorozat egy mellékhajtásaként kiadott „Vidám Könyvek” köteteként, ezt a remekművet, amikor a roppant formálisan viselkedő, kereszt-szüleim érkeztek hozzánk, látogatóba! Puszi becenevű gyerekükkel sem én, sem a húgom, nem tudtunk szót érteni, és így dupla, sőt tripla élvezet volt, hogy suttyomban, bujkálva, az egész látogatás alatt, ezt a könyvet olvastam! Nem lehettem 10 évesnél idősebb, és az akkori humorérzékemet messze fölülmúlta a könyvben leírtak sajátos fintora, ám – talán a bujkálás, talán a tiltott dolog öröme - felfokozta a könyv viccességét, és mire a látogatás véget ért, a szakadatlan vigyorgástól, az elfojtott nevetéstől, már elgémberedett és fájt az állkapcsom.

Hab a történet „tortáján”, hogy ez a fájdalom legalább annyira, az éppen, ebben a pár órában kitört mumpsz-fertőzésemnek volt a folyománya, mint a könyv humorának, bár ki tudná megállapítani az arányokat!

Talán ez volt az egyetlen járványos gyerekbetegség, amit sikerült a testvéremre is ráragasztanom, se előtte, se utána ilyesmi nem fordult elő (pedig lett volna erre, bőséggel lehetőség), a testvérem egészséges volt, mint a makk, míg én többet voltam beteg, mint nem.

Na, ennyit a Bendegúzokról!

Gizellám viszont kettő is volt, az első, Gizi néni, a zongoratanárnőm, akinek az idegeit közel nyolc éven át nyűttem, mert soha nem gyakoroltam eleget, soha nem érdeklődtem kellően, és a tehetségnek a leghalványabb szikrája sem pislákolt bennem, de tettem a dolgom, ha nem is túl szorgalmasan.

Alig hinném, hogy a máig tartó zene-szeretetemnek köze lehetne ehhez a gyötrődéshez, sokkal inkább az Anyuval közös rádió-hallgatásokból származik. Jut eszembe, hogy Zita unokám, most már rendszeresen kéri falatozgatás közben, hogy hallgassuk együtt az „énekeket, amiket Te ismersz, kis Mandika”. A megfejtés: kapcsoljuk be a Bartók Rádiót, és így is teszünk!

A másik Gizikém, a hajdani Külkerbank kávés-nénije volt, bár nem volt néni igazán, nett, ápolt, jól fésült és manikűrözött, és meglepően diszkrét, disztingvált jelenségként él az emlékeimben, nem is szólva a négykaros, bazi nagy kávéfőzőgépről, amellyel isteni kávékat állított elő, és a kivételezetteknek még tejhabbal is kedveskedett, noha ezt követően, hosszasan sikálgatnia kellett a gép gőzölő tartozékát.

Micsoda remek élvezet volt a kávézóba látogatás! Ez volt a rendes találkozó-pont, ahol bizton számíthattam mondjuk Piszter Lacira, aki naponta örvendeztetett meg egy-egy újabb verssel, amit éppen aznapra szánt, vagy másokkal, az ifjakkal, bár állni kellett az ellenőrző pillantásokat is, az éppen arra járó funkcionáriusoktól!

Hosszasan keresgettem a Google-ban egy hajdani Gizike karikatúra nyomait, amit én Balázs Piri Balázshoz kötöttem. Hja, a memória gyakran megtréfálja az embert, mert nem Gizike volt, hanem Jucika, és nem BPB, hanem Pusztai Pál, aki minden hétvégén okozott örömteli perceket, az egész családomnak.

Micsoda, hetente ismétlődő csoda volt, amikor Apu, vasárnap délelőttönként meghozta a hétvégi újság-köteget! A megszokott napilapon kívül, mindig vásárolt Fülest, remek keresztrejtvényekkel, Ludas Matyit, és nekem járt a francia gyereklap, a Vaillant. A kedvencem a Placid et Muso képregény-sorozat volt, noha egy szavát se értettem, de remek szórakozás volt végig lapozgatni. A testvérem Dörmögő Dömötört kapott.

A Ludas Matyit én kaptam el utolsóként, mert Anyu és Apu elsőbbséggel bírt, de nagyszerű élvezet volt a karikatúrákat, rajzos vicceket végig nézegetni, némelyiken közösen nevetgélni, ha kedvünk volt, azt a néhány cikket elolvasgatni, ami akadt benne, szóval jó volt, öröm volt, rendszeresség volt, otthonosság volt!

Régi boldog idők! (Persze most is boldog, jobbára, csak másképpen!)