Az
úgy volt, hogy fiatal-asszony koromban, amikor még jobbára azt főztem, amit a
hűtőben találtam, és igencsak szükségem volt a fantáziámra, mert hol ez, hol az
fogyott el, és minthogy anyagilag akkoriban sem álltam túl jól, ügyeskednem
kellett. Meg kellett oldani mindent azzal, ami volt, mert nem mindig volt – helyesebben,
többnyire nem volt - rá keretem, hogy kiugorjak megvenni a hiányzó dolgokat.
Történetesen
friss gomba volt otthon, nem is kevés, na meg persze rizs, hagyma, krumpli,
tészta, ilyesmik, de éppen teljesen elfogyott a fűszerpaprikám, ami nélkül egy
jófajta gombaparikás nehezen képzelhető el. Megdinszteltem a hagymán a gombát,
sóztam, picit megborsoztam, de ott állt hókán, színtelenül ám jó ízűen a gomba,
látványra roppant szokatlanul.
Törtem
a fejem, hogy mit hozzak ki ebből, végül összerottyantottam néhány
babérlevéllel, főztem mellé rizst, összekevertem ezeket és megfejeltem az
egészet néhány nagykanálnyi tejföllel. Így készült az első pikáns gomba, ami
aztán hol mártásként, hús mellé, hol tésztához keverve, hol köretként, hol
pedig önmagában egy kis friss salátával, visszatérő szereplője lett az étkezésünknek.
Aztán
ahogy jött, úgy el is tűnt, ahogy most számolgatom, van annak már jó 30-35 éve
is, hogy utoljára az asztalra került, mert közben nőttek-növögettek a lányaim,
akik olyan messzire kerülik máig is a gombát, amilyen messzire csak lehet, és
én meg egyre kevésbé szerettem többfelé főzni, a magam kedvére, meg a
többiekére, külön-külön.
De
tegnap, Sárka lányom mielőtt felugrott hozzám, éppen vásárolni volt, és
meglepett egy félkilónyi, pazar gombával!
A
hófehér, roppanó, friss és apró növendék-gombák olyan hívogatóan bújtak össze a
csinos dobozkában, hogy miközben nyeltem a nyálam, megjelent előttem egy gőzölgő,
gombás-tojás reggeli látványa, ami menten összekuszálódott egy jó, csipetkés,
tejfölös, petrezselymes gombalevesével, de mindent legyőzött a rizses, pikáns
gomba felrémlő emléke.
Úgyhogy
elég hamar vége szakadt a szokásos, hosszasan elnyúló, olvasós, kávézós,
tervezgetős, hajnali ébredezésemnek, és már mostam, szeleteltem is a gombát, vágtam
apróbb darabokra a vöröshagymát, és a már puha, saját levében dinsztelt gomba
fele (épp csak egy kicsi fehérborssal meghintve) egy dobozban várja, hogy lehűlve
a mélyhűtőben pihenjen, amíg majd kiteljesül gombalevessé, a másik fele, pedig
rizses, pikáns gombaként arra vár, hogy reggelimül szolgáljon.
Látványra
nem egy szépség, de az íze, az valami remek!
Merem ajánlani!