Orbitális eretnekség II.

Nem terveztem, hogy beszámolok még erről is, de először a családból, majd a baráti körből, sorra érkeztek a reklamáló üzenetek, hogy hiába keresték másnap a folytatást, mi történt, hogyan sikerült ez a régóta hiányolt találkozásunk, nos, hát…

Nos, hát ez maga volt a csoda!

A kicsi, a mi Zétényünk egy békés, boldog és kellően gömbölyded baba, egy zabagép, tizenpercnyi sebességgel teleeszi magát, a mohó nyeldeklés közepette persze ipari mennyiségű levegőt is lenyelve, amivel felnőttes büfiket és hatalmas pruttyogásokat, rotyogásokat produkál.

Aztán jöhet is a tisztába-tétel, jobbára ruhacserével, Zita, a gondos nővér, szalad az emeletre, hozza a váltóruhát, Zétény boldog mosollyal élvezi a pucérságot, keze lába jár, Anyja beszél hozzá, Zétény félmosollyal válaszolja, hogy goa-goa, hau-hau, lágy kedves hangon, ő is mesél, mint Mami.

Az arcizmaim belegémberednek a folyamatos mosolyba, a szemem sarkából pedig már minden sminket kitörölgettem, ki-kibuggyanó, boldog könnyeim miatt.

Zalán, maga a felelős, okos, gondos nagy testvér! Időközben megírt három riportot, Sacival együtt olvadozunk, hogy milyen remekül fogalmaz, mennyire hibátlan a helyesírása, okosan építkező a riportok szerkezete, mindegyiknek van íve, feszültsége, érdekes és szétpattan a lelkünk a büszkeségtől!

Zita, aki időközben ötéves lett, és erre nagyon büszke, ír, olvas, rajzol, iskolásat játszik, segít, és úgy elbűvölő tündér, ahogy van!

A két nagy okosan fegyelmezett, tudják, hogy nem szabad közel mennünk egymáshoz, ők a teraszajtó előtt ülnek sorban, az étkezőből kihozott székeken, mi Sacival meg a terasz átellenes végén, a kerti székeken, kellő távolságban, és folyik a szó, a mosolygás, a beszélgetés, a nap a fák lombjai közül éppen a legkellemesebben melengeti a bőrünket, és csak Zétény sokallja a fényét, de jól el is bújik előle Mami nyaka hajlatába, és ott szendereg, vagy nézelődik, ahogy kedve szottyan.

Még meg sem érkeztünk, és máris eltelt bő másfél óra, riadót fújok, persze mindenki lehurrog, emlegetik, hogy már rég ki kellett volna szerelni a fenekemből a beépített rakétáimat, de én pontosan tudom, hogy nem szabad felborítani még ennél is jobban a napirendjüket. Zéténynek már aludnia kellene, a nagyoknak esedékes az ebéd, jó esetben még a szülők is szusszanhatnak egy fertály órácskát, szóval indulnunk kell!

Juj, majdnem közel mentem hozzátok – mondja Zitánk, jónéhány távölelés, távpuszi és távpacsi után, majd elhangzik az ígéret: ha vége lesz a korona vírusnak, rögtön a második napon hozzátok megyek nagyon közel!

Amikor elmesélem telefonon, Sanyi nagybátyám azonnal kommentálja is a nagy tervet, persze, első nap ők öten fognak örülni, pedig dehogy!

Ugyanis Zitánk azonnal folytatja: első nap sajnos Gusztihoz kell mennem!

Guszti az óvodás szerelme, már az első óvodai napokban, még a nevét is félreértve, folyvást Puszti-ként emlegetve közölte, hogy ő lesz a férje! Guszti sem ellenkezik, már ő is értesült a nagy tervről!

Elköszönünk, már az autóban ülünk, Zitánk, meg a kőből –fából épített kerítésen, a kőalapzaton állva, csak a kis mosolygó arca, csillogó szeme látszik ki a falécek felett, meg a csimpaszkodó kezei, utánunk kiabál biztatóan, második nap, és feltartott ujjaival mutatja a reménykeltő kettest!

Orbitális eretnekség

Nincs rá más kifejezés! Orbitális eretnekségre készülök! Immár közel két hónapja, szinte totális izolációban élek-élünk. Hozzám Saci lányom, a házhoz szállítók – eléggé eltérő védőfelszereléssel, a teljesen fatalista, védekezés nélkülitől, a szakadt gumikesztyűstől, a teljes védőmaszkosig, a postás (totálisan felszerelve), a szomszédasszony (hol így, hol úgy), és egyszer Zsófi lányom látogatott el ebben az időszakban. Zsófi lányoméknál Peti-vőm tette ki a lábát a házból és környékéről egészen az elmúlt hétig, amikor – kétszer – Zsófi is útra kelt. Egyszer hozzám, szívet melengető meglepetéssel! (Persze azért útba ejtette a testvérét is, egy kis eper-ajándékkal, meg néhány percnyi közvetlen beszélgetéssel, nem video-chat-en keresztül.)

Nálunk ugye Saci a beszerző, meg kutyasétáltató, ő tartja a kapcsolatot a külvilággal, tőle érkeznek a hiányzó javak, az apró vagy nagyobb csokrocskák, de mindkét városunkban, Budapesten és Ürömön is, a hazatérés utáni átöltözés, ruhacsere, mosás, fürdés, a beszerzett javak fertőtlenítő-kendős tisztogatása, az elpakolást megelőző várakozás (pusztuljon a felületekről a vírus, magától) a rendes eljárás. Megpróbálunk egymásra, is magunkra is vigyázni.

De ezen a hétvégén, eldöntöttük, hogy egy rövid időre, csakis a kertben, színről-színre látni fogom a lányaimat és az unokáimat, meg Peti-vőmet is természetesen!

Már tegnap is tervezgettük, de végül elvetettük a találkát, a csaknem 100 km/órás szélre tekintettel, ami – lássuk be – egy parányit kényelmetlenné tette volna a felhőtlen időtöltést!

Ma már hajnalok hajnalán kidobott az ágy! Elképzelem, ahogy Zétény rám mosolyog, amint a videóbeszélgetések során annyiszor, beszélget velem, a maga gaó-hau nyelvén, ahogy Zalán instruálja a testvéreit, a maga igazi, nagytestvéres, féltő-óvó-rendszabályozó módján, Zita, amúgy félvállról megjegyzi, hogy már ötéves lett időközben, meg hogy megtanult kétkerekűzni, meg is mutatja, beszámol arról is, hogy már nem ér a popsijáig a haja, hanem csak a derekáig (ugyanis ennyit nőtt, ebben a rövidke két hónapban).

Vagy valami egészen mást mesélnek, szaladgálnak, derűsek és nyűgösek, meghatódunk és élvezzük egymás látványát! Ölelkeznünk még nem lehet, a gyerekek is tudják ezt, de végre, valahára látjuk egymást! Oda vagyok! Nagyon készülök!

Aranyélet

Néhány napja hosszasan idéztem fel hajdani, szeretett piacaim emlékét. Elméláztam azon is, hogy mit vásárolnék így április-májusban, és hálás örömmel és energiával töltöttek fel legjobb jóbarátom szavai, lányaim kedves bejegyzései, barátaim kommentárjai.

Aztán eltelt egy nap, eltelt két nap, és tegnap délután, már megpihenve, olvasgatva, éppen arra gondoltam, hogy jól fölhívom Zsófit, akit egyébként nem nagyon szoktam hívogatni, kivárom, amíg ő jelentkezik, mert egy iskolás, egy óvodás és egy kéthónapos mellett nehéz eltalálni azt az időpontot, amikor éppen nem szoptat, tisztába tesz, ebédet készít, leckét ellenőriz, fürdet, vagy altat, sétáltat, vagy csak éppen megpróbálja lekötni a két nagyot, amíg a – bár már egyre kevésbé – hasfájós kicsi alszik.

Szóval nem hívogatom, de azért aggódom, úgyhogy próba-szerencse alapon megcsörgettem Zsófi lányomat. A leggyakoribb módon jelentkezett be: minden oké Mami, öt perc múlva visszahívlak, ha nem baj! A lényeget már tudtam, dehogy baj, ha visszahív, ha megteheti, mert – ne is tagadjuk – nem ritkán ezeket az ígéreteket elsodorják az események. Elesik, sírva fakad, felébred, megéhezik, nem ért valamit, végtelen a választék!

Most azonban úgy alakult, hogy öt percen belül megcsörrent a telefonom, illetve az egyik kedvenc Louis Armstrong dallamommal, a What A Wonderful World-del Zsófim jelentkezett.

Mami menj ki egy pillanatra a folyosóra – mondta, és ott állt az én nagyobbik lányom, a kezében egy rekesznyi csodával!

Elakadt szó szerint a lélegzetem!

Zsófim, szerintem Zétény megszületése óta, legfeljebb egyetlen kontrollra hagyta el a házukat, és most értem, bejárva Üröm zöldségeseit, megvásárolta azokat a dolgokat, amiket én is vettem volna! Ha csak azokat! Meg még mennyi finomságot! Ráadásul, az én igényes lányom egy krétafestett, antikolt rekeszében „szállította le” ezeket a dolgokat, a tetején egy frissen tört orgona-csokorral!

Hetekig lesz újra erőm a mindennapokhoz! Az eddigieket is bearanyozta, hogy Sárka lányomat hetente legalább kétszer láthattam, ő a folyosón guggolva, én az előszobában, a cipőhúzásra szolgáló puffon ülve pár perceket beszélgettünk a pakkok átadása után, most Zsófimmal beszélgettünk egy két percet, és legalább a szép szemüket láthattam, most már mindkettejükét, ha az arcuk többi részét el is fedi a maszk.

Még most sem olvad le a képemről a mosoly, és a szemem csücskét is folyvást törölgetnem kell!

Még délután megfőztem a kedvenc spárgalevesünket, összekészítettem a tejfölös-édesített epret, apróra vágtam a nagy csokor petrezselymet, ami sóval rétegezve békésen pihen a hűtőszekrény ajtajában, egy kicsi befőttes üvegben.

Az újkrumpli felét ma ebédre megsütöttem, ropogós, aranybarna lett, sok-sok petrezselyem került rá, hozzá karikára penderülő, szépen beirdalt virsli és egy kis szalonna-kakastaréj készült, friss, harsogó salátával.

A levessel, igazi, békebeli, tavaszi ebédem lesz ma! A szívem meg telis-tele hálával és szeretettel!