Gyümölcsleves

Ha nyár, akkor gyümölcsleves! Mindenből, akármiből, bármiből, és mindig, ebédre, tízóraira, uzsonnára, vagy csak úgy, egy-két falatra!

Persze a nyárral párhuzamosan, itt is felbukkan az én alapvető kétlakiságom, a rendes, hétköznapi, budapesti létezésem, meg a hétvégenkénti, végnélküli nyaralások alatti, ráckevei életem.

A főképpen sváb nagyanyám által vezérelt, budapesti életünkben a gyümölcsleves a befőzések, téli tartósítások melléktermékeként bukkant fel, az éppen még elhasználható, de befőzés céljára kissé gyanúsnak tekintett gyümölcs került levesbe, és ennek okán, a budapesti gyümölcsleves egyféle gyümölcsből készült. Zömében meggyből, esetleg cseresznyéből is, de egyéb gyümölcsöket Nagyi nem használt fel gyümölcslevesnek.

Ezzel szemben a ráckevei gyümölcsleves az bizony vegyes gyümölcsökből készült! A félig érett, „kínjában lehullott”, pottyant gyümölcsnek háromféle kevei felhasználása volt, a végképp menthetetlen példányokat szépen visszadobáltuk a gyümölcsfák tövéhez, az ott élő mindenféle élőlény nagy-nagy örömére, abból aztán lakmározhattak a darazsak, méhek, hangyák, egyéb rovarok, csigák, madarak, sünök és nem utolsó sorban a felbomló növényi maradványok a földet is gazdagították.

A következő felhasználási mód, a naponta-kétnaponta készített, vegyes gyümölcskompót volt. Anyu egy nagy kék lábosban tette föl kezdetben a sparheltre, majd később már a PB gázpalackról működő tűzhelyre a lábosnyi, gondosan megmosott, hámozott, kimagozott, egyenletes darabokra aprított, pottyant, vagy egyéb gyümölcsöt, amit mindig fahéjjal és néhány szem szegfűszeggel ízesítettünk, majd amikor megfőtt, ment is az egész fazék ki, a nyári konyhába, abba az árnyékban megbújó, mindig hűvös vályogkalyibába, ahol aztán másnapig aki arra járt, a benne lévő merőkanállal merhetett magának annyit, amennyit akart. Mi ennek a levét ittuk szörp és üdítő helyett, ezt nassoltuk egyebek helyett.

A harmadik hasznosulása a pottyant, meg tálon szottyadt gyümölcsnek a gyümölcsleves volt.

A családban mindig tejfölös habarással sűrítettük a gyümölcslevest, egy kivétellel.

Az őszibarack-leves ugyanis nem viselte el a tejfölös habarást, a tejföl sorra-rendre kicsapódott, nem lett belőle az a szépséges, krémes, selymes leves, amit elvártunk, hanem rondán (bár ízletesen) elváltak egymástól az alkotó-elemek, így az őszibaracklevest, egy hajdani barátnőm tanítása nyomán, úgy sűrítem máig, is, mint a madártejet, sok-sok tojás-sárgájával. Ez aztán maga után vonta azt is, hogy a baracklevest nem a megszokott fahéj-szegfűszeg kombinációval, hanem vaníliával ízesítem, és hogy a fehérje még véletlenül se maradjon ki belőle, tejszínnel dúsítom. Úri huncutságként a tetejére kerülhet a kimaradt tojásfehérjék, enyhén édesített habjából készült habgombóc, de ezt majd egy kicsit később főzöm meg!

A mai levesem, felső szomszédom, Évi kostolójából származó meggyből, és egy hét eleji gyümölcssalátából kimaradt, két szemecske őszibarackból készült, főzök mellé egy jó adag zöldbabot lengyelesen (pirított prézlibe forgatva a kifőzött zöldbabot, a tetejére tejfölt és reszelt sajtot hintve, majd az egészet a sütőben átsütve), és kész is a könnyű, nyári ebéd!

A korai főzőcskézésemhez, valami olyan varázslatos, égi színjátékot produkált a mai hajnal, amit ezek a gyatra kis, telefonos fotók csak egészen távolról közelítenek meg!