Amikor a – már lassan másfél éve
megszületett – Zita megérkezésére vártunk, önmagunkat módfelett felvilágosult
és kulturált felmenőnek tartva, felkészültünk arra is, hogy Zalán
féltékenységét enyhítsük, tompítsuk. Mindenféle döntéseket hoztunk, hogy mindig
meg fogjuk őt is dicsérni, nemcsak a kicsiről áradozunk, mindig vele is
játszani fogunk, még többet, mint eddig, nemcsak a kicsit dédelgetjük, mindig
elegendő kizárólagos figyelmet biztosítunk neki is, hiszen a kicsi úgyis
megköveteli a kitüntetett figyelmet, ha nem is nézünk, mást, már pusztán az
életben-maradása is erre készteti.
Azt készpénznek tekintettük, hogy
Zaza féltékeny lesz, hiszen miért is nem lenne az, első gyerekként (és nálunk
legalábbis) első unokaként, olyan pozíciót ért el figyelmünk, szeretetünk,
gondoskodásunk kizárólagos cél- és központjaként, amit mostantól meg kell majd
osztania a testvérével, ráadásul szinte azonos időben került át az óvoda
megszokott melegéből az iskola ismeretlen világába, szóval féltettük Zazát.
Ezzel szemben semmi nem alakult
úgy, mint ahogy vártuk. Zalánnak addig is jó kapcsolata volt szinte minden
gyerekkel, kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt, a kicsiket édesnek tartotta,
és türelemmel játszott velük, Zita viszont egy pillanat alatt a királylány-tesójává
vált, aki édes, és szeretni kell.
Zita születéséig Zalán szíve
közepén a legszeretettebb pozíciót a Mami és a Mikulás foglalta el, azonban
ettől a perctől a Mikulást ejtette, és Zita és Mami kerültek be a kitüntetett
körbe. Gyengéd, kedves, humoros és elnéző testvér mindmáig, és viszonylag kevés
alkalommal kell Zitával kapcsolatban fegyelmezni, leginkább a Zita alvása
alatti, csendesebb tevékenykedésre kell többször figyelmeztetni.
A kistestvér születése
szerencsésen esett egybe Zalán fejlődésének kanyaraival, ekkorra kezdte igazán
élvezni az elvonulás, a magányos játék nagyszerűségét. Ennek én persze sokkal
kevésbé örültem, az addig „24 órás” gyerek melett, egyszerre még unatkozásra is
maradt időm. Nem kellett már lázasan gondolkodni a következő kísérleten,
szerep-játékon, programon, hogy azt a lelket-agyat megmozgató és
gyönyörködtető, izgalmas együttlétet meg ne szakítsa semmi, hanem már nekem
kellett rákérdezni, hogy Zaza nem játszunk-e együtt, amire egyre gyakrabban
jött az a válasz, hogy Mandi, jól elvagyok most egyedül.
Telt és múlt az idő, és a mi
Zitánk – ahogy kell – egyre önállóbb, tesz-vesz, intézkedik, és
félreérthetetlenül fejezi ki akaratát, és hangulatát, szeretetét.
Zsófi és Sárka egyaránt megkapták
a Mammammmamma nevet, feléjük röppen, felkéredzkedik, ölükbe kucorodik, én csak
Ma vagyok, és eltűri, hogy felemeljem, megetessem, játszhatunk is együtt, még
puszit is kapok olykor-olykor. Apja Apa-apa-apa, ha például fényképeket nézünk,
és tudja, hogy az apja fog következni, már jóval korábban rákezd, Zalán a
„testvér” rövidítéseként Te.
Éppen náluk délutánoztunk, amikor
Zsófi és Zalán eldöntötték, hogy bemutatják a „Zita, a kispulyka” című
jelenetet.
Leültek a szőnyegre, és összebújtak. Zita addig önfeledten játszott,
folyamatosan beszélgetve, ám egyszer csak felneszelt, és amint észlelte Zalánt
és Zsófit, eldobott mindent, és odarohanva, emelt hangú, mérges lamentálás
kíséretében, kimondottan bosszús mimikával elkezdte szétválasztani az összebújt
anyját és testvérét, és addig fondorkodott, amíg végül befurakodott közéjük, és
elfoglalta Anyja ölében, a szerinte csak őt megillető helyet.
Zalán és Zsófi persze láthatóan
jól mulattak Zitán, és mi is sem tudtunk ellenállni a helyzet humorának,
úgyhogy testületi nevetéssel zárult a bemutató.
A nap 24 órájában az „1 millió
dolláros” mosollyal létező Tündérlány-Zitánk, egy másodperc alatt átlényegült
dúló-fúló. dühös manóarcú – mit szépítsük – kispulykává, és kiderült, hogy az
új testvérrel együtt járó féltékenykedést egy család sem úszhatja meg,
legfeljebb a szereposztásban tévedünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése