Zitánk beszél! Nem
akárhogy, számos technikát alkalmaz párhuzamosan. Egyfelől itt van a jól bevált
papagáj-módszer, az utánzás. Apja mondta, Zitus valamilyen produkciójára, hogy „ez
igen!”, Zita meg azonmód megismételte, majd meg is tapsolta saját magát, ahogy
szokta, és ahogy kell. Aztán itt van az anyai örökség, a szókezdő szótagok
egymás mellé rakása. Még Zsófi mondta Zitával egyidősen, hogy „ka szu”, vagyis
a karácsonyfa szúr, vagy becézte egyik kedvenc főzelékét „keká”-nak, persze
mindkettőt máig használjuk, ma is így kérdezem, hogy mit szólnátok egy kis
kekához, ha kelkáposzta főzeléket tervezek főzni (hmmm, jó majorannásan, fokhagymásan,
némi köménnyel, soksok marhapörkölttel, talán ideje volna, végül is szezonja
van!). Aztán természetesen változatlanul alkalmazza a nyögések, mutogatások, visítgatások,
majd végül sírás eszköztárát is, ami kellőképpen kétségbe ejti az anyját, aki
gyakran mondogatja, hogy így aztán végképp nem értem Zitám, lécci mutasd meg,
hogy mit szeretnél! És ha végezetül minden kötél szakad, és a családtagok még
mindig nem értik meg, hogy mit is akar, sőt AKAR a mi kis drágánk, előjön a
kisdedi halandzsa-nyelv, az abala-kavala-valadala, amit kifinomult
hanglejtéssel, kifejező mimikával és élénk gesztikulációval kísér, s mindezt rekord
sebességgel teszi. Örömmel üdvözlöm személyében családunk legújabb, hadaró
tagját, utánam és Sárka lányom után. Hányszor kaptam rosszabb jegyet már
általánosban is, mert irodalomból, történelemből úgy hadartam el a szóbeli
feleletet, hogy a tanár nem tudta (állítólag) követni, hányszor kellett
telefonon, tárgyaláson megismételni a mondandómat, mert túl gyors voltam,
hányszor kellett Sárikámat figyelmeztetni, hogy én még csak-csak megértem, de
rajtam kívül a félvilágon senki más, és íme, itt van legújabb sorstársunk az
áldás-átokban!
Zazánk komótosan,
megfontoltan kommunikált, és most is így beszél, nem ritkán újra-újra belekezd
a mondataiba, megismétli az első két-három szót. Engem ez csöppet sem zavar,
mert (szinte szabad szemmel) látom, hogy közben ezerrel pörögnek agyában a
fogaskerekek, és gondolatban – gyorsan néhány alternatívát is mérlegelve,
elvetve, vagy megtartva az elemeket - a történet, mese, kaland negyvenedik
fejezeténél jár már, tervezi a folytatást.
Zitus
növekedésének, fejlődésének másik újdonsága, hogy elkezdett segíteni
Mammájának.
Ha Zsófi hajtogatja a száraz ruhákat, és pakolja polcokba,
fiókokba, Zita közben a másik ötven fiókban, és polcon „rak rendet”, ha Mamma
söpör, Zita is segít, de mostanában már nem csak utánozza az éppen folyó
munkát, hanem használja az emlékezetét is, a minap Zsófi kiöntött valami
vizecskét, Zitus meg elszaladt, beszerezte a szükséges eszközöket, és
feltörölte a padlót. Arany Violám!
Drága Anyák! Ha
azt akarjátok, hogy segítőkész, dolgos, régiesen fogalmazva „házias” legyen az
utódotok, ezt az időszakot kell kihasználni, ezt az ösztönösen utánzós,
együttműködésre éhes periódust, mert most tudjátok, úgy három-öt éves korukig
sok-sok mindenre megtanítani a kicsiket, később – már majd a „maguk kenyerén”
kell a gyerekeiteknek boldogulniuk, vagy rengeteg pénzzel, vagy kínlódással. De
persze ki-ki járja a saját útját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése