Elátkozott dolgok

Nem tudom, ki hogyan van ezzel, én magam soha nem hittem a szemmel-verés, s megrontás elátkozás leghalványabb esélyében sem, viszont az immár megcáfolhatatlan a számomra, hogy igenis minden lakásban vannak elátkozott, helyrehozhatatlan dolgok.

Itt van mindjárt két radiátorunk. A beköltözésünk óta az előszobában és az egyik emeleti szobában nem működik a radiátor. Vagy ezerszer (na jó, ötször-hatszor) eljátszadozott velük egy-egy szerelő, szelepet cseréltek, leeresztették, átfújták, ismét feltöltötték, állítgatták, majd feladták. A szobainál még a parkettát is felbontották (abban futnak a csövek), végigkísérték az utolsó forró ponttól a csővezetéket, hogy nincs-e megtörve, vagy eldugulva, de nem volt. Csak a parkettát kell (majd egyszer) kicserélni, egyelőre egy cserge alatt bújik meg a szerelés nyoma J.

A lakásban csaknem minden ajtó nyitva van, ezért ez a két gyenge pont semmit sem ront az általános hőmérsékleten, de azért időről időre bosszant.

Vagy itt van az emeleti előtér, ahonnan a fürdőszoba és a hálószobák nyílnak. Az előtér plafonjából úgy egy négyzetméternyi, nem sokkal a beköltözésünk után leszakadt. Naná, hogy az éjszaka kellős közepén, megfelelő hanghatásokkal, és hosszasan takarítható törmelékkel.

Vizesedés! Hangzott a bölcs szakemberek állásfoglalása, azonban az emelet kellős közepén lévő plafonnak az ég adta világon semmilyen esélye sincs a beázásra, van felette még egy emelet, afölött egy laposka, ám jól szigetelt padlás, és ha bármi szabály van az életben, akkor először ezeknek kellene átázni, de ennek nincs semmi, de semmi nyoma. Ráadásul ennek a pontnak még csak a közelében sincs semmilyen vizes szerelvény, cső, vagy helyiség.

Egy általános lakásfestés keretében megcsináltattuk, és volt is jó pár békés évünk, mígnem – annak rendje és módja szerint – ismét leszakadt a plafon, ismét éjnek évadján, ám ezúttal egy másfél négyzetméteres darab adta meg magát.

Most is tervezzük a helyreállítást, de – mint tudjuk – ekkora munkára aztán végképp nem lehet szakembert találni, úgyhogy most egyelőre tűrjük a látványt.

Például szolgál az emeleti fürdőszobánk szekrénykéinek felső párkányába szerelt két-két szpotlámpa is. Na ezek sem működtek két percnél tovább. Cserélgettük szorgosan a kiégő izzókat, kicseréltettük az egész ketyerét, ami „szpottosítja” a hálózati áramot, valami sokkal profibb, és persze jóval drágább verzióra, mint amilyen az eredeti volt, a helyzet nem változott. Ma már, amikor – mint mondani szokás – leginkább a hátam mögött égő, halvány gyertyafényben mutatkoznak meg leginkább kedvező vonásaim, és a legkevésbé sem érzem szükségesnek az éles megvilágítást, ez aztán végképp nem okoz gondot, csupán érdekes.

Van ötkarú csillárunk, ami következetesen csak négy izzóval hajlandó működni, vannak ajtók, amiken teljesen felesleges kicseréltetni a zárat, mert úgyis elromlik, szóval vannak a lakásunkban elátkozott dolgok, amelyekhez – most már úgy hiszem - nekünk kell igazodni.