Újra
itt van az év egyik legtökéletesebb csodája, a késő tavasz, kora nyár
ismételhetetlen remeke, az újkrumpli!
Nem
lehettem idősebb három hónaposnál, amikor Csöpi nagynéném a számba dugta életem
első falatnyi sült krumpliját azzal, hogy ez a világ legfinomabb étele, és az
én esetemben használt a felnőtt útmutatás, máig is a legkedvesebb ételem a
krumpli, bármiképpen elkészítve, a krumpli-nudlitól, gombócoktól kezdve, a
krumplis lángoson át a köretként szolgáló, ezer variációval bezáróan. Legyen az
tejfölös, babérleveles főzelék, vagy gazdagon zöldségezett, tejfölös
krumplileves (enyhén csípős kolbászkarikákkal, csipetkével), krokett, vagy más,
egyformán szeretem!
De
minden időszakon túl, a legkedvesebb a számomra ez, az újkrumplis néhány hét,
alig egy hónap, ilyenkor aztán mindent bele, végig kell főznöm a régi
kedvenceket és ki kell próbálnom az évről évre felbukkanó újdonságokat. Ezek
közül néhány beépül a „rutinba”, néhány meg eltűnik, annak rendje és módja
szerint, de vannak állandó elemek. Például a tepsiben pirosra sült újkrumplit
naponta akár ötször is képes lennék megenni, kis sóval, csak úgy, vagy
bármilyen hús mellé, gazdagon megszórva friss petrezselyemmel, vagy anélkül,
akárhogyan, bárhogyan, bármikor!
A
mostani szezonban, visszatérően kokettál velem egy svéd recept, ha svéd =
húsgombócos, ezt jól tudjuk, amióta Ikea az Ikea!
Egy
darabig tűrtem, aztán éppen ma, amikor végeztem az idei év első kelkáposzta
főzelékének megfőzésével (szigorúan marhapörkölttel), úgy döntöttem, hogy itt
az ideje a svéd húsgombócos csoda megfőzésének!
De
előtte, szánjunk egy-két szót, a kelkáposzta főzelékre is! Alapvetően nem
szeretem! Nagyi túl sokszor főzte, én sem rajongtam érte, a gyerekeim sem
ették, úgyhogy lekerült az étlapunkról, de mostanában, úgy évente kétszer,
vágyódom az ízére, különöséppen késő tavasszal, az első „idei” kelkáposzták
megjelenésekor.
Soha
többé nem lesz a kelkáposztának olyan friss, méregzölden harsogó levele, mint
ilyenkor, soha nem tér vissza az az enyhén kesernyés, jellegzetes íz, ami
megmarad, hiába önti le az ember (a keze leforrázását is kockáztatva) az első
főzővizet, és kezdi elölről a fűszerezést, jóféle majoránnával és őrölt
köménnyel, a són és fokhagymán kívül, de éppen ez, a sajátos, jellegzetes, és
sajnos az idővel elvesző, tavaszi íz az, ami miatt a friss kelkáposzta főzelék
ismételhetetlen csoda!
Nagyobb
lett a vásárolt fej, mint amennyit egy főzelék igényel, ezért a maradékot
lefagyasztottam „frankfurti alap” megnevezéssel, majdan egy jó kis frankfurti
leves része lehet belőle.
Ugyancsak
bőségesen maradt a kelkáposztához vásárolt újkrumpliból is, úgyhogy végképp itt
volt az ideje, a svéd húsgombócos csoda elkészítésének!
Az
eredeti receptet követve olajjal kikentem egy sütőedényt, és a centi vastagra
szelt újkrumplival kibéleltem, az alját és az oldalait is.
Aztán
jött gombóconként a teljesen hagyományos, rizzsel dúsított, fűszerezett darált
hús, a húsgombócokat is krumpliszeletekkel választottam el egymástól.
Az
egészet leöntöttem, na, nem a javasolt besamel-mártással, hanem főzőtejszín és
némi tej keverékével, amit kakukkfűvel és sóval ízesítettem, majd alufóliával
lefedve bekerült az egész a sütőbe.
Most
már fólia-takarás nélkül párolog és sül a az étel, és végül kap majd egy kis
reszelt sajt szórást és azzal is pirulhat egy picit. Remélem, hogy finom lesz,
bár nincs komoly okom aggódni, mert a menetközti kóstolások szerint, ennek
komoly esélye mutatkozik!
Mindenkinek
boldog, újkrumplis, kora-nyarat kívánok, sok finom ízzel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése