A bors bűvöletében

Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja, hogy azt az enyhén, vagy erősen csípős ízhatást az ételekben alapvetően két adalékkal érhetjük el, vagy borssal, vagy csípős paprikával. Persze csípős élmény érhető el még nagyobb mennyiségű majoránna hozzáadásával, és a gyakorlottak pontosan tudják, hogy ahány csípős fűszer, annyiféle íz! (Hagyjuk most figyelmen kívül a borsszerű, egyéb fűszernövényeket, mint például a borsika-füvet.) Nagyon másképpen csípős a chili, és friss zöldpaprika, a bors és az őrölt pirospaprika!

És nagyon másképpen csípősek a különféle borsok is!

Ha az ember csupán az aktuális főzőműsorokra és a sztár-séfekre hagyatkozna, az égvilágán semmi mást nem használna az ételeihez, mint a frissen őrölt, fekete borsot, holott én, kimondottan esküszöm, a púder-szerűre őrölt, fehér borsra! Fekete borsot, és abból is az egész, szemes változatot például ki nem hagynám a húslevesekből, a vadasból, a téli savanyú-káposzta ételekből, a kocsonyából, de ezekbe, már évtizedek óta, egy kiszolgált teatojásba potyogtatva teszem bele az egész, fekete borsszemeket, nem is túl takarékosan, és amikor az étel elkészült, a teatojást kihalászom belőle, fogyasztás közben így nem kell arra vigyázni, hogy félbe ne harapjunk egy bennfelejtett borsszemecskét.

De bizony, a fehér borsos tasakot kapom elő, ha húst pácolok, ha pörköltfélét főzök, ha tartármártást keverek, ha fasírtot készítek és fűszerezem a masszát, ha hosszúkás szeletekre szabott sárgarépát sütök (egyre gyakrabban) némi olajjal bepermetezve és sóval megszórva, végül rengeteg petrezselyemmel meghintve, sokkal-sokkal gyakrabban, mint ahogy a fekete-bors őrlőhöz nyúlnék. Nem is szólva, a színes-bors őrlőmről, ezt legfőképpen akkor veszem elő, ha fokhagymás uborka-salátát készítek. Hajdanán, Nagyi az uborkasaláta tetejére, párhuzamos sorokban pirospaprikát és fekete borsot szórt, majd nagy óvatossággal helyezte el a tálat spájzban, nehogy a mértani pontossággal kimért sorok összekavarodjanak. Én azonban, színes borsot őrölők a saláta tetejére, a színhatás nagyon hasonló a Nagyi-féle változattal, az ízéből pedig nekem legalábbis csöppet sem hiányzik a pirospaprikáé.

Mondanom sem kell, hogy ez az egész borsos dolog onnan jutott az eszembe, hogy a jövő hét végén megint előttünk áll egy hosszú hétvége, a háziasszonyok réme, az éhenhalás komoly veszélye, mert nyilvánvalóan éppen akkor hiányzik valami létszükséglet-szerű hozzávaló, amikor minden bolt zárva van. Ezért aztán gondosan végig kell venni, hogy mit akarunk főzni, mire lehet szükség, és felkészülni a világ végére! Lehetőleg úgy hogy közben ne kelljen elpusztulni a sok főzéstől!

Én is nekikezdtem kigondolni, hogy veszek, mondjuk egy jókora darab sertéstarját, annak a szépen szeletehető részeit bepácolom sóval, fokhagymával, paprikával, chilivel, mustárral, borssal és olajjal, majd szépen kisütöm. Jöhet mellé sült sárgarépa, meg pirított bacon-kockákkal és a kisült zsírjával elkevert, párolt kelbimbó és az elhagyhatatlan, tepsiben sült krumpli. Az is lehet, hogy inkább brokkolival készítem el második zöldséget, és meghagyom a kelbimbót (amúgy is csak fagyasztott változat van mostanában) télre, amikor annak lesz szezonja. Majd meglátjuk!

A tarja inkább kockázható részéből készülhet egy jó kis rizses-hús némi salátával, aztán a végképp apró darabok még mindig jó alapot szolgáltatnak egy kis brassóinak, és már kész is háromnapi élelem, a negyediken meg majd csak történik valami! Valami kis tésztás étel, vagy leveske és palacsinta, esetleg lángos, majd kiderül!

Na, innen, erről a tervezgetésről kanyarodtak el a gondolataim a borsok felé, mert közben azt is elkezdtem a jó kis bevásárló-cetlimre szépen felsorjázni, hogy mi mindent kell majd a napokban bevásárolnom, még jó időben, a szokásos bevásárló roham előtt!

És most, hogy a bors gondolatától már szinte prüszkölök, el is köszönök, szép hétvégét kívánva!