Sziget

Már elég sokszor megemlítettem, hogy lakótelepi életemet nem túl régen, idén augusztus végén lesz harmadik éve, hogy megkezdtem. A lakás megvásárlásakor a millió előny mellett azt az egyetlen hátrányt említette meg az előző tulajdonos, hogy a Sziget zaja, na, az bizony évente egy jó hétig kellemetlenné teszi az ittlétet, nem szólva az ideköltöző, szabad kempinges csapatokról, amelyek minden elérhető füves felületet elfoglalnak, itt éjszakáznak, itt vásárolnak és étkeznek, itthagyják a szemetet, és valóban, az első itt töltött Sziget-hetem szóról szóra így telt.

Bevallom, engem nem zavar a Sziget morajló zaja, a beszűrődő zene, amúgy is szakaszos éjszakákat tartok mostanában, fel-felébredek, kicsit üldögélek, olvasgatok, mélázom, gondolkodom, majd elálmosodva vissza-szunnyadok. Ehhez képest az sem zavar, ha éppen valami ritmus ébreszt fel, valami zene, valami vidám időtöltése embertársaimnak. Ugyanez kevésbé vonatkoztatható a hálózsákokban a bokrok tövében meg húzódó szunnyadókra, vagy a füvön üldögélve falatozókra, meg a szeméthegyekre.

Ám tavaly, a második Sziget-ciklusomat bearanyozta, hogy a pont az ablakaimmal szemben lévő – csak leírom – Lidl, a parkolója egy szeletén pihenőt készített a Sziget látogatóinak, akik nagy rajokban úgyis ide jártak vásárolni, és a bolt előtti, füves rétecske volt az egyik kedvenc táborhelyük.

Ernyőkkel árnyékolt asztalok és padok, jókora szemeteskukák, ráadásul szelektív gyűjtésre alkalmas formációban, barátságos, emberi, kedves gesztus! Mérhető és szabad szemmel látható volt a szemét csökkenés, és mennyire, de mennyire rendben lévő, szívem szerint való ez a figyelmesség! Nem tudom, hogy mi lehet az összefüggés, de a sátorozás is elmaradt!

Idén is árgus szemekkel figyeltem az előkészületeket, mintha este kilenc körül láttam volna egy teherautót, amelyről lefelé pakoltak valamiket, de a szürkületben már nem tudtam kivenni, hogy mit is, és reggel óriási csalódottsággal állapítottam meg, hogy nem látom a kis pihenőhelyet, nem épült semmi, de semmi, bár titokban reménykedtem, hogy talán idén csak valamivel rövidebbecske készült, és azt éppen eltakarják a fák.

Már fogalmaztam is a mondataimat, amikor újra kipillantva megláttam a kifeszített napernyők sorát, az alattuk csinosan elrendezett asztalokat, és a Bogdáni úton szépen sétálgattak már a bolt felé az első Szigetes csoportok, a legfrissebbek.

Most, ebédtájban, minden látható asztalnál ülnek, eszegetnek, beszélgetnek, és ennek éppen, pontosan így kell(ene) lennie mindenhol! Figyelem, gondolkodás és gondoskodás egymásról, ha már egyszer vendéglátók vagyunk!