Elakadt mondatok

Biztosan nem csak én vagyok úgy, hogy akár évtizedek múltán is bosszankodom azon, hogy egy-egy megalázó, félelmetes vagy elképesztően pimasz helyzetben elállt a szavam, csak álltam, mint Bálám szamara, és nem voltam képes egyetlen értelmes replikára sem.

Miért nem válaszoltam ezt, vagy azt, miért nem kérdeztem meg amit kellett volna, miért voltam képtelen a sarkamra állni, miért nyeltem le a békát?

Később ezt a jelenséget úgy neveztük el, hogy folyosói bölcsesség, abból a tipikus hivatali helyzetből kiindulva, amikor a főnök az embert – mint mondani szokás – a szőnyeg szélére állítja, lekapja a tíz körméről, és az ember lánya csak áll ott, és képtelen kiállni az igazáért. Bezzeg amint kiér a folyosóra, jobbnál jobb gondolatok születnek, szellemesnél szellemesebb mondatok tolulnak az agyába, de akkor sajnos már minek!

Az egész csak arra jó, hogy a frappáns válasz feletti gondolkodás közben, méginkább loser-nek tekintse magát az ember.

Az egyik ilyen bennragadt, elakadt mondat úgy 10 éves korom óta nyomja a bögyömet. Talán zongoraóráról jöttem haza a Nagyihoz, vagy szolfézsról, vagy külön németről, ami a családi kudarcok egyik ritka, ám jeles példája, mert vagy 8-10 évig járattak németórára, elvégre Nagyi halálakor is jobban beszélt német (helyesebben sváb) anyanyelvén, és senki nem engedélyezte a tradíciók feladását, ám teljesen rezisztensnek bizonyultam a német nyelv tekintetében.

Szóval hazaértem a Nagyihoz, nyomtam a csengőt, és nyomtam, és nyomtam, és a Nagyi nem jött. Végigéltem auz ilyenkor szokásos kedvenc lidércnyomásokat, rosszul lett, elájult, leszaladt vásárolni, és valahol a piacon fekszik eszméletlenül, míg végül – tanácstalanságomban - becsöngettem a szembe-szomszédékhoz.

A nálam alig valamivel idősebb, ám akkoriban már hozzám képest nagylány-számba vehető Vica nyitott ajtót, kellő mértékű lenézéssel és flegmával, és persze nem magától, hanem csak a kérdésemre válaszolta, hogy igen, a Nagyim náluk van, kávéznak az ő nagymamájával.

A fenébe, mondtam, már fél órája csöngetek! Vica válasza a következő volt, dehogy, még csak 10 perce hallgatom, hogy nyomogatod a csengőt.

Ismét csak a fenébe! Ha már 10 perce hallgatta, miért nem szaladt ki a harmadiknál, vagy a tizediknél, vagy miért nem szólt a Nagyinak, hogy keresik? És nekem miért nem volt elég lélekjelenlétem, hogy ezt megkérdezzem?

Miért érzem úgy még ma is, hogy Isten mentsen az ilyen helyzetektől?