Zaza unokám szűkebb pátriájában,
Ürömön, elevenen élnek a Márton-napi hagyományok. Nekem – mint Nagyi mondaná –
kejne ánungom sincs ezeket illetően, az én gyerekkoromból ki voltak vonva ezek
a dolgok, eleve kora gyerekkoromban az is csoda volt, ha lehetett húst kapni
szerdán és pénteken, amikor a szállítás volt a Hentesboltba, és nem csak
fagyott (ám roppant gusztustalan, elszürkült) zsírszalonna érkezett, mint
rendesen.
A hét többi napján a főzelékek
feltéte ropogósra sütött hagymakarika, tükörtojás, jobb napokon rántott párizsi
volt, hús többnyire a hétvégéken került az asztalra, libáról még csak álmodozni
sem álmodoztunk.
Zazáék már az oviban is tartottak
Márton-napi lampionos felvonulást, tanultak valami dal is, „Márton napján libát
eszünk”, amit unokatestvérével Áronnal negy hangon énekeltek utolsó, közös
nálunk töltött hétvégéjükön. Ám most, az iskolában, kiteljesedett a Márton-napi
előkészületek sora, zoknilibákat tömtünk-varrtunk, lampionokat gyártottunk, és
– mint kiderült – házi feladatként liba-színezést kaptak.
Valljuk be, egy kivágott liba
kiszínezése nem tartozik a roppant megerőltető feladatok sorába, hiszen a
lábán, csőrén és szemén kívül sok színeznivaló nem igazán akad, még a
legtermetesebb, hízott libán sem.
Jut eszembe, ki tömött már libát
életében?
Az én drága, ráckevei nagynéném,
Terus néni, tartott az udvarban tömésre 2-3 libát is, gyanítom, hogy eladásra
szánta őket, mert a tömésről eleven emlékeim vannak, úgy 4-5 éves koromból, míg
libapecsenyére egyáltalán nem emlékszem.
A libatömés Teruskánál úgy ment,
hogy a padláslépcső második fokára ült, a lába közé szorította a szegény libát,
szétfeszítette a csőrét, egy teljesen hagyományos, alumínium tölcsért nyomott
le a liba gégéjén, és abba gyömöszölte a vágott csalánlevéllel kevert,
beáztatott, (talán kicsit megfőzött) darált kukoricát, majd lemasszírozta a
szerencsétlen, fuldokló liba zúzájába. Én ezt akkoriban roppant szórakoztató
kihívásnak éreztem, és nagyjából a fele királyságomat adtam volna, hogy egy
kicsit én is tömhessem a jószágokat, de Teruskám nem volt erre egy cseppnyit
sem nyitott, legfeljebb tisztes távolságból – és persze nem túl sokat
kérdezgetve – szemlélhettem a folyamatot.
Szóval, Zaza színező házi
feladata meglepő eredménnyel zárult. Zazám vélhetően elunta a csőröket,
lábakat, és készített két, roppant meglepő „Márton-napi”, álruhás libát, egy
zombit és egy Dart Vadert. Minden külön kommentár nélkül, büszkeségtől dagadó
nagyanyai szívvel mellékelem az alkotásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése