Most kezdődik

Éppen végszóra, éppen most kezdődik! Annyit mondtam csak, hogy még kiengedem Marci kutyát a kertbe, amíg el nem kezdődik a petárdázás, ugatnivalót így is talált, de talán hidegnek érezte a levegőt, és egykettőre visszakéredzkedett.

Nem telt el két perc sem, és szinte pontosan 5 órakor eldörrent az első óbudai petárda. Rögtön utána egy rövid sorozat.

Nagy szerencsénk Marcival, hogy elég jól viseli a petárdázást, tűzijátékot, dörgést villámlást, igaz viszont hogy párhónapos korától, minden ilyen alkalommal (és persze akadt bőven) ölbe vettük (amíg bírtuk J) és megnyugtattuk, hogy nincs semmi, de semmi baj.

Így aztán többnyire elviselhető még a Szilveszter éjszaka is, legfeljebb az első dörrenéseket ugatja meg, utána már inkább csak morog egyet-kettőt, csak a tekintély kedvéért.

Odi kutyánk volt még ilyen bátor, vagy higgadt (nem is tudom), nem félt egyáltalán, olyan vehemenciával ugatta meg a legnagyobb nyári zivatarokat is, mintha el tudná kergetni a dörgéseket, villámlásokat, viszont ez a kutya is könnyen megnyugtatható volt, egy két csitító szóra szépen visszament a helyére.

Odival együtt élt nálunk a mi drága beagle kutyánk, Pepe, akinél viszont kevés gyávább kutyust hordott a hátán a világ.

Alap-reakcióként elbújt. A baj csak annyi volt, hogy váltogatta a búvóhelyeket. Kicsit kockába hajló orra előtt nem volt csukott ajtó, addig-addig piszkálta, rázogatta, amíg kinyílt, és akkor megkereste a neki éppen megfelelő zugot. A garázsban, a spájzban, a fürdőszobákban, bárhol. A módszere teljesen megegyezett a bújócskázó kisgyerekekével, „ha én nem látlak, engem se láthatsz” elv mentén, fejjel befelé bújt be, elképzelhetetlenül szűk helyekre, például csigába tekeredve a WC-kagyló mögé. Szép kerek sejhaja persze jól látszott, de miután a szeme már régen a legszűkebb és legsötétebb zugban volt, elégedett volt az eredménnyel. Közben remegett.

Hosszú, cicás időszakot követő, nemsokára 30 éves kutyás periódusunkat egyetlen szökés cifrázta, ez is a mi Pepénkhez kötődik. Úgy döntöttünk, hogy egy kisebb társasággal Ráckevén szilveszterezünk. Persze a bősz petárdázás és tűzijátékozás közben egymást váltva, pórázon, vagy a nyakörvénél tartva vittük ki Pepe kutyát, és ez egészen jól működött kora reggelig, amikor már azt hittük, hogy végre nyugalom van, és a kutyánk szabadon pisilhet. Nem így történt. Egy elkésett durranás hatására, a kerítést átszakítva (talán ott már kellően meg is gyengült), egy perc alatt eltűnt. Sárka indult a keresésére, kerítéseket mászott, alaposan meg is sérült, jócskán felszakította a lábát (na meg a kedvenc farmernadrágját) egy kerítés-tüske.

Már nem emlékszem pontosan, de mintha végül autós keresésre is sor került volna, és csak vagy egy bő óra elteltével került meg a tekergő, valahonnan a Pokolhegy környékéről.

Azóta még nagyobb óvatossággal őrizgetjük, csitítgatjuk kutya-társainkat, és mélyen együtt érzünk mindazokkal, akik nálunk kevésbé szerencsések.