A birsalma, avagy a befőzés sose ér véget…

A legutóbbi befőzős posztomnál azt ígértem, hogy itt a vége, idén aztán többet nem főzök be semmit, kivéve, ha …

Nos, éppen tegnap következett be az első kivétel, éppen a szokásos, egyik vízmentes nap kellős közepén (valami javítás-szerelés-csere okán reggel 9 és délután 4 között nem volt víz, a tervek szerint, de persze jóval korábban elkezdett csordogálni a csapokból a szépségesen rozsdabarna víz), Éva szomszédom megosztotta velem a maga birsalma és szőlő ajándékát.

Itt álltam 5 darab, tipikus birsalmával! Tipikus? Mindenki tudja, hogy a birsalma a barnuló rothadásra leginkább fogékony gyümölcs, kerek-e világon! Természetesen ebből az öt szemből három máris erősen barnulásnak indult a csutkából kiindulóan, de nem volt mit tenni, vízmentes napon még nálam is elképzelhetetlen a befőzés, úgyhogy hagytam az egészet, mára.

A birsalma egyébként is erősen megosztó gyümölcs. Az íze, finoman szólva sajátos, fanyar és kesernyés, az állaga száraz és kásás, a kezelhetősége pocsék, nehéz szétvágni, hámozni, tisztítani, a főzése macerás, mert irtó nehéz elkapni-elcsípni azt a töredék-másodpercet, amikor a birsalma a kőkeményből átkerül a pempős állagba, szóval csak a macera és a szégyen jár vele!

Emlékszem, hogy gyerekkorom, gyümölcshiányos időszakaiban, s az ötvenes években ez nem volt annyira ritka, a bátrabbak, köztük én is, azt vallottuk, hogy még nyersen is szeretjük a birsalmát. Dörzsölgettük bolyhos, bársonyos felszínét, harapdáltuk fanyar, csersavas húsát, és pocsék volt, bárki, bármit is mondjon, de gyümölcs volt, és mi meg bátrak voltunk! Aztán a birsalma helyébe lépett, már iskolás koromban, a pár forintért kapható mirelit szilva, amit a suliból kilógva vettünk meg, és bármennyire is savanyú, fagyos és kemény volt, élvezettel rágcsáltuk még a leghidegebb télen is.

Szóval, birsalma, ha már itt van …

Kidobni őket nincs szívem (I <3 Bródy), a birsalmasajt kizárt, mert annyi cukrot igényelne, amennyi a földön nincs, marad a befőtt, amúgy is itt árválkodik négy szem almám, amelyek amúgy külsőre szépek, ám az ízük távol esik az igazitól, úgyhogy pompás kísérői lesznek a birsalma cikkeknek!

Még alig pitymallott, amikorra végeztem a hámozgatással, és büszkén mondhatom, hogy mindössze egyszer vágtam el a balkezem, és az is alig-alig, épp egy percig vérezgetett, ici-picit!

Aztán a szokásos fűszerekkel, mint szegfűszeg és fahéj, némi biocitrom-héj, már mehetett is a tűzre az egy lábosnyi gyümölcs, miközben ezredszer is átmostam a kiszemelt üvegeket, és leborogatva szárítgattam azokat, és lestem az ideális pillanatot, amikor tökéletes a gyümölcs!

Hát, sajna, nem pontosan csíptem el a tökéletes pillanatot, akadnak a pempősödés peremén lebegő szeletkék, szép számmal, de három üvegnyi csemege azért elkészült, és most szépen pihennek, a száraz dunsztban és várják a holnapot, amikor az üvegek falára kerül a befőzés évét, a gyümölcs nevét tartalmazó, is rajzzal ellátott címke, és mehet a polcra!

Jaj, de hova ….