Denevérkaland, avagy óvatosan a vágyak megfogalmazásával

Ez a történetem immár közel évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor egy kézműves-hobby-újságban ráleltem a kerti denevérlak „lapra szerelt” alapanyagaira, az első szögtől az utolsó csavarig, közvetlenül a szintén összeszerelhető rovar-hotel ajánlata mellett.

Természetbarát unokámra (is) gondolva, rohanvást megrendeltem mindkét készletet, és miután azt tudtam, hogy a denevérek kolóniában élnek, rögvest két denevér-szállást kértem.

Zalánnal az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt vacsora után és fürdés előtt, hogy a kertben üldögélve lestük a denevérek felbukkanását, cikkcakkos röptét, és a fele királyságunkat adtuk volna „saját” denevérekért!

Lelki szemeim előtt láttam, amint egyre ügyesebb kezű, barkácsoló unokámmal közösen fúrunk és faragunk (mint akkori szomszédom, Tibi-bácsi, aki megszakítás nélkül, mintegy 20 éven keresztül édesítette meg a délutáni pihenésemet némi ütve fúrással, kalapácsolással, szegecseléssel), kiakasztjuk a kis élőlény-csalogatóinkat a kertbe, és aztán együtt szemléljük az eredményét.

Sajnos az összeszerelés oly mértékben haladta meg a mi barkácsolási tudományunkat, hogy végül Sárka lányom akkori iskolájának technika tanára végezte el a feladványt, második nekifutásra már tökéletesen, és a három doboz kikerült a teraszunk kert felőli végére.

Persze, abban is van némi morbid humor, hogy mintegy „mini-táplálék-lánc” is keletkezett, a hasznos kerti rovarok áttelelését támogató rovar-hotel, és a rovarok legnagyobb fogyasztójának tekinthető denevér-szállás egymás mellé lógatásával, de ez igazán csak most tűnik föl.

A rovarhotel szépen benépesült, hasznos, vagy ki tudja miféle ezzel-azzal, a denevérek azonban elkerülték a házam táját (sőt Sárka háza táját is, mert szétköltözésünk során ezeket a fontos tartozékokat ő vitte magával, neki jutott egy tenyérnyi kertecske is a lakáshoz), egészen a mostani hét elejéig!

Békésen üldögéltünk a nappali asztalánál, megbeszéltük a nap eseményeit Sárka lányommal, aki már éppen készült hazafelé, amikor a beépített teraszom felső, nyithatatlan ablakrészénél, a redőny és a szúnyogháló árnyékában egyszer csak egy feketéllő árnyékra lettünk figyelmesek, és igen, ez nem volt más, mint egy megpihenő denevér!

Abban reménykedtem, hogy majd éjszaka elindul innen vadászni a kis szomszédom, és soha többé nem látom, ám nem így történt. Bár a reggelemet némi vérvétellel töltöttem, de mire hazaértem, a denevért éppen pont ott találtam, ahol alkonyatkor láttam, és a délelőttöm nagy része azzal telt, hogy nyomozati szakba helyezve magam, megpróbáltam kideríteni, hogy miképpen találhatok megnyugtató elhelyezést a denevérnek úgy, hogy ne azon rettegjek, mikor költözik be mondjuk a kipakolhatatlan könyvespolcaim háta mögé, midőn még hidegebbé válik az idő, és én – balgán – résnyire nyitom az erkély bármelyik ablakát.

Mint sokaknak, a Google nekem is barátom, s szinte azonnal találtam egy országosan hívható telefonszámot a „denevérmentés” keresésre. Fel is hívtám, nem is vették fel, ám örömömre, hamarosan kaptam egy visszahívást! Köszönet érte!

Igen ám, de kiderült, hogy ez a kedves és udvarias visszahívó, a sérült denevérek mentésével foglalkozik, de tovább irányított engem a Pest-megyei Kormányhivatal, Természetvédelmi Főosztályára.

Némi telefonszám-kutatás, majd telefonhívás, bemutatkozás, a probléma rövid felvázolása után kapcsoltak egy illetékeshez, akitől megtudtam, hogy a denevér-ügy az Érdi Járási Hivatalhoz tartozik. Ezúttal kaptam telefonszámot is!

Itt is bemutatkozás, probléma-vázlat előadása, illetékes kapcsolása, ismételt bla-bla-bla után egy végtelenül szépen beszélő, kis tájszólással rendelkező úr tudatta velem azt, ami voltaképpen kézenfekvő, hogy tudniillik ők hatóság, tiltanak és büntetnék, előírnak és végrehajtatnak, viszont az igazi illetékes a Nemzeti Park Igazgatóság! És tényleg így van!

Kedves Sorstársaim! Ha úgy hozza az élet, hogy denevérrel kerültök egy fedél alá, akkor álljon itt a telefonszám: 06-1-301-4610!

Itt már a kétszeri bemutatkozás és történet-mesélés végén, megkaptam a területileg illetékes, névvel rendelkező személy telefonszámát, aki még aznap délután – egy kollégájával közösen – meg is érkezett kis lakásomba, és egy helyes kis dobozban el is szállította kis időszakos lakótársamat, a téli nyugalmat éppen az én ablakomban kereső denevért!

Azt most hagyjuk is, hogy hogyan kaptam kis híján szívrohamot, amikor a fiatal denevér-mentő többször is fél kézzel csimpaszkodva, másik fél kezén kesztyűvel a nyitott nyolcadik emeleti ablak belső párkányán állva megpróbálta a kesztyűs kezét bepréselni a két centis résbe az ablak és a szúnyogháló közé!

Ez már a múlté, de a tanulságot, hogy ne vágyódjak saját denevérre, mert előbb-utóbb lesz nekem, és akkor lám, nem örülök neki, viszont szabadulni akarok tőle, mielőbb, nem spórolhatom meg, sem magamtól, sem tőletek!