Valahol már említettem – bocsánat
az ismétlésért - , hogy Hübner Nagyapám legkisebb testvére, Babcsi, 56-ban
férjével, Jancsival Bécsbe távozott, és onnan, csomagokkal segítették az
itthoniakat.
56-ról egyébként remek élményeket
őrzök (4 éves voltam), ugyanis a Lajos utcán dübörgő tankoktól, és a
belövésektől rettegő szomszédok a felsőbb emeletekről, beköltöztek a Nagyi
udvari ebédlőjébe, lehurcolták a lószőr matracaikat, és éjszaka ott aludtak, mi
gyerekek, pedig napközben isteni bunkereket építettünk belőlük, és azok alá
bújva játszottunk. Remek volt!
Aztán emlékszem, hogy Anyu
folyamatosan pakolt, és minden nap megállapodott valakivel, hogy kivisznek
minket Ausztriába. Akkor még a családé volt a Tobblebad-i majorság, lett volna
hol lakni, Anyu tervezte, hogy ha csak egy magyaros éttermet nyit, máris
remekül megél a család. Apu viszont minden este kicsomagoltatott Anyuval, „mert
mihez kezdjek Ausztriában, a magyar jogi diplomámmal? Mi lesz az öregjeinkkel?”
Végül Apu győzött, a Tobblebad-i házat, telket pedig 65-ben a jogkövető család
eladta, egy akkori, friss jogszabály előírásainak megfelelően.
Végül emlékszem a „nagy futásra”.
Esténként kimentünk Apuval a Lajos utca – Szépvölgyi út sarkára, és többekkel
együtt, néztük a Mátyáshegyen a „tűzijátékot”, ahogy a szovjet tankok lőttek,
ki tudja mit.
A gyerek mondja amit hall, így én
is jó hangosan megkérdeztem Aputól, „hogy ugye megint azok a rohadt oroszok
lőnek?”, és ekkor következett a „nagy futás”, Apu fölkapott, és lélekszakadva
rohant velem haza. Még napokig félve nyitották ki a kaput, mert akkoriban (is)
nagy szezonja volt a másik följelentésének.
Visszatérve Babcsiék csomagjaira,
ki tudja, mit hallhattak az itthoni körülményekről, de az egyik csomagban
küldtek két pár igazi, hollandi fapapucsot. Próbálgattuk, de rettentő
kényelmetlennek találtuk, úgyhogy egykettőre kikerültek a kamrába, és évekig
ott porosodtak, míg egy alkalommal, engem ért az a megtiszteltetés, hogy
meghívást kaptam, a Parlament nagy jelmezbáljába. Akkor is úgy volt, hogy nem a
tehetséges, hanem a jól tanuló, csöndes gyerek mehetett, így esett rám a
választás.
Anyu nem szerette a
jelmezbálosdit, nem is nagyon emlékszem, hogy valaha is csinált volna nekünk
jelmezt, de a jeles eseményre tekintettel, a jelmezkölcsönzőből vett ki
hollandi ruhát, és én beöltöztem. Tragikusan néztem ki. Amúgy is nagy az orrom,
a kamaszkorban meg tudvalévőleg az orr jobban nő, mint bármi más, szóval
rémesen festettem, és a facipő is borzalmas volt, nem is nyertem a
jelmezversenyen, és nem is éreztem magam jól a nagy tömegben.
A hollandi papucsokból mára már
csak egy fél pár maradt, amelyik kezdetben az itthoni íróasztalomon, manapság
Ráckevén, mint tolltartó teljesít szolgálatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése