A házisajt

Már jó ideje piszkálja a csőrömet, a házisajt készítése. Kedvenc főzőcsoportjaim elszánt tagjai, időről időre, mindenféle natúr és fűszerezett, chilis, zöldfűszeres, borsos, diós csoda sajtjaik képeivel váltják ki belőlem, azt a bizonyos Pavlovi reflexet, úgyhogy – vettem egy mély lélegzetet - meg fél kiló tehéntúrót, jó zsíros házi tejet, egy literrel, egy kis vajat, szódabikarbóna a sütemény-sütés miatt volt otthon, és nekiláttam!

Csodálom azokat a jellemóriásokat, akik nem hallgatják el a kudarcaikat, nekem harcolnom kellett gyarló, emberi természetemmel, hogy bevalljam, az első sajt-főzési kísérletem méltán sorakozhat fel, legendás múltbeli balsikereim sorába, a szilvás hús és a Pavlova torta mellé.

Pocsék lett! Szemcsés maradt, túró-szerű, ízre egész jó, de látványra randa, száraz, és rugalmatlan. Távolról sem emlékeztetett a sajtra, és bár elfogyott, és nem a szemétben, vagy Marci kutyánk hasában kötött ki, minden voltam, csak büszke nem.

Pedig egyszerű az elkészítése, a tejet és a túrót, lassú tűzön, állandó kevergetéssel, forrásig kell hevíteni, akkor kicsapódik a túró a tejből is, azt le kell szűrni, egy konyharuhába halmozva lecsepegtetni. Ezt követően mehet vissza a túró a lábosba, 6 deka vajjal, csapott teáskanál szódabikarbónával, és púpos teáskanál sóval, bár ezt ki-ki, saját ízlése szerint módosíthatja.

Ezt a masszát aztán nagyon kis lángon addig kell főzögetni, kavargatni, amíg nyúlós kezd lenni, és akkor mehet a kivizezett tányérkákba, egy-két nap érlelés szükséges a hűtőben, és utána akár egy hétig, tíz napig is fogyasztható a megromlás kockázata nélkül.

Na, az én első kísérletem, amelyben nemhogy lecsöpögtettem a túrót, de akkurátusan kis is csavargattam, olyan száraz lett már indulásra, hogy a javasolt hat deka helyett, több mint tíz deka vajat adtam hozzá. Csakhogy, ezt a vaj-mennyiséget már nem fogadta be a darabos, száraz túró, ezért aztán az odapirulás kockázata miatt nem is lehetett nyúlós állagig főzni, szinte kavargatni sem hagyta magát, az elemek nem elegyedtek, sehogy sem.

Ennek ellenére szépen kiadagoltam a tálakba, és abban reménykedtem, hogy az érlelés majd csak meghozza a csodát, és a sós, túrós vajból, majdcsak sajt lesz, Isten áldásával!

De nem lett! A teteje kopogósra száradt, a közepe eléggé sajtszerű lett, de a külső felületén jól és elkülönülten látszottak a hozzávalók.

A bölcs, a más kárán, aki pedig okosnak hiszi magát, az a sajátján tanul – elvileg – ezért nekifutottam másodszor is a házisajt-projektnek.

Most, tényleg éppen csak lecsöpögtettem a túrót, tényleg csak 6 deka vajat adtam hozzá, viszont új elemként, 2 deci tejszínnel kavargattam-főzögettem a második körben. Most sem lett igazán nyúlós, mint a kész sajtok melegítéskor, de homogén masszát sikerült készíteni.

Az íze nagyon finom, már most, még melegen is, kicsit sós, de mint tudjuk, amit lehűtve tálalunk azt egy kicsit sósabbra kell készíteni ahhoz, hogy hidegen ne legyen ízetlen. Lágy, selymes, rugalmas, helyes kis légbuborékok maradtak a tálkában a belekanalazás során.

Most már fóliával letakarva teszem majd a hűtőbe érlelődni, és alighanem ezek után jöhetnek a fűszerezett változatok is hamarosan, úgyis mindjárt tele lesznek a boltok snidlinggel, medve-hagymával. 

Talán még annyi újítást fogok bevezetni, hogy a mostani habtejszín helyett (ez volt itthon), a jóval zsírosabb, főzőtejszínt fogom felhasználni.

Hoppá! A szomszédos Aldiban mindig kapható, jóféle bryndza, juhtúró, legközelebb azzal kísérletezem majd, egy jó kis juhsajt reményében!