Amit biztosan megfőzök

Az ember lépten-nyomon rábukkan, rápillant olyan receptekre, amikről biztosan tudja, hogy előbb-utóbb meg fogja főzni a leírtakat, vagy valami ahhoz roppantul hasonló ételt, süteményt, tortát, befőttet.

Elsősorban itt van ez az áldott-átkos Facebook, ahol gondosan csatlakoztam számos főzőcsoporthoz, aztán némelyikhez hűséges maradtam, némelyikből meg rekord-sebességgel kijelentkeztem, ez nálam főleg hangnem-függő döntés, ahol kioktató, lekezelő hangvétellel találkozom, onnan menekülök, mint ördög a tömjéntől, ahol elfogadó, érdeklődő, bátorító a hangvétel, ott megragadok, még akkor is, ha közben belehalok a magyar nyelvhelyesség ellen, tömegesen elkövetett, gyilkos merényletek miatt.

Aztán van egy rahedli olyan recept, videó-bemutató, amelyeket nem mentek le valami „jó helyre” mert első látásra úgy érzem, hogy ezt aztán örökétig megjegyzem, persze idővel jól elfelejtem, illetve valami csoda-mechanizmus útján-módján, mégse felejtődik el egészen, hanem beépül a memóriámba, és egyszer, hirtelen felbukkan, egy mozdulatban, megoldásban, díszítésben, ízesítésben.

Most éppen egy rejtvényújságban találtam rá a muskotályos citromdzsem receptjére. Elsősorban azért írom most le, hogy megosszam Veletek, hátha nem ismerős még! Másodjára azért, mert a hátoldalán megbújó rejtvényt még nem fejtettem meg, ezért is nem vághatom ki, és rejthetem a kedvenc szakácskönyvem hátsó lapja mögött sorakozó, kézzel lejegyzett, vagy kivágott, agyonforgatott, elkoszolódott receptjeim közé, és nem szeretném, ha eltűnne, mert még idén, egészen biztos, hogy megreszkírozom azt az egy kilónyi citromot, amiből két-három, kis üvegnyi különlegesség lesz.

A recept rém egyszerű, egy kiló hámozott és filézett (vagyis minden közbenső hártyától, héjtól megtisztított) citromot, egy kiló befőzőcukorral és 4 deci muskotályos borral kell összefőzni, 10 percig forralni, majd üvegekbe töltve száraz dunsztba tenni, és kész is az egész!

Az igaz, hogy a recept szerint egy citrom héját is bele kell tenni a lábosba, „zsülienre” vágva, de tapasztalatom szerint a filézés ellenére, mindig marad annyi kesernyés rost és héj a gyümölcshúson, ami számomra bőven elég ahhoz, a héjban megbújó, enyhén kesernyés, olajos ízhez, amit még elviselek, ezért a héjat úgy dobom ki, ahogy lehámozom!

Persze, nekem a jó kis diabétesz miatt, trükközni kell, mert a befőző cukor, ami kellemesen zselésíti a szinte csak folyadékból álló dzsem-alapot, nem igazán jöhet szóba, helyette a megszokott szacharin, na, meg egy kis zselatin, meg én azért tennék hozzá még egy kis szegfűszeget is, de hogy kipróbálom, az tuti!

Noha nem vagyok igazán édes-szájú, de mivel nem ehetek cukros dolgokat, még igazán édes gyümölcsöket, mint például szőlő, banán sem (bár ezt sem tartom be állandóan), ezért aztán hullámokban tör rám az édes íz iránti, szinte leküzdhetetlen vágyakozás, ami azért többnyire, egy kis álmodozással, kordában tartható és ritkán jutok el addig, hogy engedve a kísértésnek és mégis megeszem valamit a tiltott javakból.

Most, már napok óta, egy Facebook-on látott, meglehetősen komplikált torta és Testvérem régi, palacsinta-trükkje mozog a fejemben. A Testvérem népes családja számára nem győzött soha elég palacsintát sütni, ezért kitalálta, hogy a megsütött palacsintát kétféle pudinggal, csokissal és vaníliással megtölti, kis hengereket készít belőlük, azokat egy jénai sütőedénybe rétegezi, egy kis mandula-pelyhet, tört diót szór közé, és tálalás előtt, kicsit rápirít a sütőben. Imádta mindenki!

A FB recept pedig egy linzer alappal indult, amire csiga formában feltekert, kakaós piskóták kerültek, aztán még valami, már nem is emlékszem rá, hogy mi is, és mind ebből én azt találtam ki, hogy készítek egy lekváros, mákos palacsinta-tortát, vanília pudinggal.

Idén döntöttem el, hogy soha többé nem főzök be sárgabarack dzsemet, mert nekem mindig annyira savanyúra sikerül, hogy az már alkalmas az ártatlanság visszanyerésére, hölgyek esetében. Viszont mindig remek az őszibarack lekvárom, ezért a kigondolt palacsinta tortám alapja is a tortaformában egymásra fektetett, őszibarack-lekváros palacsinta lapokból áll majd.

Ahogy elgondolom, én ehhez nem igazán szeretném, ha a következő réteg kakaós lenne, sokkal jobban kívánnék egy ilyen alapra, valami mákos dolgot. Hát akkor nincs más hátra, mint jó hígra megfőzni a békebeli mákos bejgli-tölteléket, cukorral (szacharinnal), tejjel, kiskanálnyi vajjal, egy csipetnyi szegfűszeggel és vaníliával, reszelt citromhéjjal (szigorúan mazsola nélkül, mert azzal még mindig nem vagyunk barátságban). Ezzel lenne megtöltve a második réteg, csigaformában feltekert palacsintákból.

Igen ám, de ez így, elég száraz, nyögve nyelős lenne, ezért úgy gondolom, hogy egy adag jóféle vaníliapuding csak jót tenne a dolognak! Végül, megint jöhet néhány réteg, őszibarack-dzsemmel megkent palacsinta, majd jöhet a lehűtés, esetleg legvégül egy kis csokoládé-máz!

Most, hogy jól kigondoltam, valamikor a közeljövőben, meg is csinálom!