Egy kosár sárga tulipán

Nem tagadom, hiába is tenném, így tél végén, mindannyian (a lányaim és én alkotjuk ebből a szempontból a mindannyian gyűjtőnévbe soroltak körét) valósággal megveszünk egy-egy kis friss, virágzó növényért, megvásároljuk a szegény, lakásban mindenképpen halálra ítélt primulákat, hagymás növényeket, amelyek hosszabban szolgálják az ember lányának örömét.

Így került Sárkához egy narancsperemű, sárga virágú primula és egy púder-rózsaszín jácint, hozzám egy ciklámen-színű primula, egy barack-szín (ráadásul kétbimbós) jácint, egy még színét nem mutató, de a virág színére hajadzó cserép szerint csaknem piros, bimbós jácint, és egy fonott kosárnyi, hat-hagymás, a címkéje szerint, sárga tulipán.

Az elfonnyadt primulák, az elvirágzott hagymások aztán a lányaim kertjeibe kerülnek, és jó esetben évekig csodálhatjuk még azokat, persze soha nem növesztenek a természetben olyan telt virágokat, mint a hajtató-kertészetek mesterséges világában, de szépek, és legfőképpen tovább élnek, így, egy kicsit kevésbé pompásan, kicsit vissza-vadulva, a növényfaj eredeti formájához. Kivéve a primulákat, és kivéve az idei februárt!

A primulákat, amelyeket féltő gondoskodással mindig kiültettünk a kertbe, a mi drága kutyáink, minden tél végén, minden áldott évben annyira megcsócsálták, a leveleiket lerágcsálták, hogy végül mindegyik feladta, kiszáradt, a hűlt helyét találtuk csak, ha keresgéltük, de nem tettük, mert tudtuk, nálunk sajna, ez a sorsuk!

A tavalyi primulák is Sárka kertjébe kerültek, de már nem is kereste azokat, mert Marci kutyánk is örömmel legelészik, ha azt kívánja, kényes kutyagyomra!

Aztán egyszer csak, egy váratlan üzenetet kaptam Sárkától, egy fotóval. Megtörtént a csoda! Vagy 20-25 éve soha, de idén, először, Sárkánál újra virágba borult egy tavalyi primula, és a másik – már ki tudja, hogy milyen színű lehetett – pedig hozza a leveleit dúsan, pompásan, és ha Marci közbe nem avatkozik (bár ha eddig nem tette, esélyes, hogy talált finomabb legelészni-valót), előbb-utóbb ez is virágba borul.

Szépen pompázik az a hat-hagymás tulipán kosár is, jókora magasságra nőttek a levelek, és már három bimbóból a virág is kibomlott, ami azonban minden, csak nem sárga! Eddig három piros virágom van, a maradék lehet majd akár sárga is, vagy fehér, vagy akármilyen, világosabb színű, még nem állapítható meg.

Mindegy is, hogy milyen színű az a tulipán! Ebben a havas, esős, csurgó-csepegő, hideg, szeles februárban, annyira reménykeltő, szívderítő egy-egy ilyen, apró virág-sziget, hogy – bár az erkélyem ilyenkor igencsak hűvös – szinte több időt töltök ott, mint egy melegebb zugában a lakásnak.