Elaludt

Ma hajnalban ezt a verset kezdtem írni, javítgatni finomítani:

Pazar dolog, hogy végre, újra

borzongva, fázva, burkolódzva

plédbe, ruhába merenghetek,

lassacskán hömpölygő fellegek,

            az őszt idéző fellegek.

Perce se múlt, hogy pergamen-

szárazon gyűrődő testemen

éreztem súlyotok, gőzmeleg,

légszomjas, fullasztó fellegek,

            nektek, ti nyári fellegek.

Hoztatok zápor-ígéretet,

enyhülést sejtető perceket,

félmásodpercnyi reményeket,

távolra suhanó fellegek,

            ti, elsuhanó fellegek.

Pipáló hegyek szürkés köde,

hegyközi völgyek sötét öle,

fenyvesre tűző napfény-sugár,

hiába minden, oda a nyár,

            lassacskán tűnik már a nyár.

Ezt csiszolgattam, olvasgattam, formálgattam, amikor váratlan, vagy inkább szokatlan időpontban csörrent a telefon, és érkezett a hír: elaludt.

Hála a Teremtőnek! Nincs több gyötrés-kínzás, értelmetlen, fájdalmas kezelések, hiú remény-ébresztés, beteget, túlélőt-próbáló terhelések, itt az ideje a búcsúnak, miként búcsúzunk lassan a nyártól is.