Zitám kérdez

 

A nagymama-szolgálat – legalábbis esetemben – jobbadán a betegségek, lábadozások és a szervezhetetlen, szülői elfoglaltság áthidalására hivatott megoldás.

Persze nálunk is benne foglaltatnak az ünnepek, a mindenféle név- és születésnapok, családi rendezvények, azonban az „alap-ellátás” – bárhogy cifrázzuk – mégis arról szól, amit a kezdőmondat tartalmaz.

Ez így van jól!

Anyám mondásai közül keveset idézgetek, jóval többet Apu és Nagyi veretes gondolataiból, de van egy nagy kivétel ezek közül. Anyu mondogatta, hogy a gyerek a legnagyobb nyárspolgár!

Ez alatt azt értette, hogy a gyerek, minél kisebb, annál inkább, mindenkinél merevebben ragaszkodik a megszokásaihoz, ha tetszik a rigolyáihoz, semmilyen észérv, indok el nem mozdíthatja onnan, amihez a szokásai rögzültek.

A napokban a szülőknek estébe nyúló, délutáni programja keletkezett, és az én tisztem lett az unokáim elfoglalása, ellátása, amíg nem végeznek.

Élveztük az együttlétet, noha Zalán feje megfájdult, fázott, ami vagy a napi táborozásban kifáradt állapotát, vagy valami lázas betegség előjele lehetett, úgyhogy bekucorodott a takaró alá, a kedvenc youtube felületeivel, fülhallgatójával, és békén szemlélődött, míg Zitám, tett-vett-intézkedett.

A dohányos nagymamának egy-egy szál, suttyomban elszívott cigaretta ilyenkor olyan, mint szomjazónak az utolsó korty víz a kulacsban, úgyhogy kisettenkedtem a nappaliból nyíló teraszra, mikor Zitám megállva az ajtóban megkérdezte, hogy „kijöhetek?”.

Aztán menten hozzátette: régen nem engedted, hogy kijöjjek. Ez a „régen”, nyilván akkor lehetett, amikor vagy hideg volt, vagy esett az eső, vagy még éppen ott tartott a betegségből lábadozásában, amikor nem javalt a kerti futkározás (egy láztalan nap az ágyban és környékén, egy láztalan nap már felkelve, tevékenyen és csak ez után jöhet a kert, a séta, a szabad világ). De – mint igazi nyárspolgároknál – Zitánk számára is rögzült a szabály: Mandika nem engedi, hogy a teraszra kimenjen! Hát most engedélyt kapott!

Mentünk is – mezítláb, a szúrós és olykor selymes gyepen át – trambulinozni, a lejtős garázslejárón a járgyányaival (autótól rollerig, műanyag motortól kerékpárig) le- és felhajtani, Maminak csokrot szedni a fűnyíró kegyéből megmaradt virágokból és kalászkákból, és Zitám csak irányított és segített engem minden pillanatban: Mandika ide gyere, itt csikiző, selymes a fű, nem szúrós, Mandika szaladj te is a rollerrel, vagy inkább ide állj, itt van szellő, Mandika segíts szállítani! Tele volt tanáccsal, és legalább annyi kérdéssel!

Aztán Mami és Zita, ketten szállítottak engem haza, és akkor, út közben döbbentem rá, hogy Zitánk életében elérkezett a nagy türelmet igénylő „miért-korszak”!

Mami mi az a tábla, ott, mi van rá írva, mit jelent? Mami miért áll ott az a bácsi és mit csinál? Mami hány percig tart, amíg Mandika nagy házához érünk? Miért ott van Mandika háza?

Ha véletlenül én próbáltam volna válaszolni, jött a kiigazítás: Mamit kérdeztem! Természetesen Mami sem válaszolhatott, ha történetesen engem kérdezett.

A helyzet azért is nehéz, mert amint illusztráltam is, Zitánk memóriája remek, és amire egyszer már született válasz, azt örök-érvényűnek tekinti, „régen nem engedted”, és igen alapos indoklás kell ahhoz, hogy elfogadja, a szabályok változhatnak!

Már amennyiben elfogadja az indoklást, mert – ugye, egy kellő mértékben elismert és dicsért gyerek magabiztosságával – többnyire tud egy választ, és azt bizony jobban tudja, mint bárki más, és ragaszkodik is ehhez a válaszhoz!

Nos, kedves szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, rokonok, fel kell kössük a felkötnivalót, mert felnőtt-próbáló időszaknak nézhetünk elébe!

Miért?