Novemberi, hajnali köd

Végtelen köszönettel (a sorsnak, a géneknek) bocsátom előre, hogy nekem nem rémképem, mumusom a depresszió.

Nem mondom, a levertség, a szomorúság, a bánat, a mélabú, a melankólia persze fel-felbukkan az életemben, kisebb-nagyobb gyakorisággal, hol magával ragad, akár napokra, hetekre, hol már órák alatt eloszlik-foszlik, valami jó könyv, kedvemre való zene, valami váratlan hír, egy telefonhívás, vagy csak egy napfényes, fél órás séta, nyomtalanul száműzi a tétlen bánkódás időszakát.

A depresszió mély, sötét, lelki mocsara, alig egyszer-kétszer szippantott magába tartósabban, és azzal a tanulsággal zárult ez a néhány, ritka időszak, hogy minden lelki és testi erőmmel kerüljem el, mint ördög a tömjént, ha csak távolról is megcsap a szele, már mindent, de mindent bevetek, hogy a belátható közelségétől minél távolabb kerüljek!

Szóval röviden, nem vagyok hajlamos a depresszióra, bár ezek a ködös, novemberi hajnalok, na, ezek aztán még csak egy csöppet sem kedveznek a derűlátó életszemléletnek!

Hajnal! Kinek, mikor jön el a hajnal! Gyanítom, hogy sokak számára ez a korai, 4-5 órai időszak, amit én hajnalként azonosítok, még bőven a legsötétebb éjszakának számít, de én, ilyenkor szoktam az első egy-két kávémmal és cigarettámmal átnézni az interneten érkező üzeneteket, közzétenni az előző napok fogalmazványait, olvasgatni az éppen megkezdett könyvemet, és megnézem, hogy aznapra éppen milyen időjárás várható, amit a konyhám ablakából is ellenőrzök, saját szemmel!

Valami pazar élvezet az éppen olvasott könyv lapjaiból olykor felpillantva, végignézni az éjszaka csodáit (lásd Babits Mihály és Weöres Sándor, idevágó verseit, az Esti kérdést, meg az Éjszaka csodáit), néha egész messze ellátni, és csak úgy sziporkáznak a különféle színű, ezüstös és aranyos lámpafények, mesés átélni a keleti égbolton megjelenő napfény első, parányi felvillanásait, de ezen a héten, bizony semmi más nem látható, csak a novemberi köd!

Már tegnap, tegnapelőtt sem volt tiszta a horizont, de ma, ma aztán mindössze két, pisla fény mutatkozik a konyhaablakomban, a Szérűskert utca, két, hozzám legközelebb eső, utca-lámpájának halvány fénye.

Sehol sincs a Szentendrei út, a Huszti út, a távfűtő-művek tornyának vízszintes, piros fényjelzése, nem látható az alig 200 méterre lévő Lidl világítása sem, a másik oldalra eső, hálószobai ablakból, viszont szinte kézzel tapintható a vattaszerű, sötét köd.

Mintha Mordor teremtményei és a dementorok egyszerre támadnának!

Az ősz, kora-tél ezen a perceit, óráit, ha megfeszülök, akkor sem tudom szeretni!