A csipkebogyós után

Már bevallottam, hogy nagy gyakorisággal váltogatjuk a lakásban a drapériákat, a dekorációkat. Az októberi csipkebogyós után novemberben mi más jöhetne, mint a tökös.

Nálunk már jóval a Halloween-őrületet megelőzően rendes novemberi elfoglaltság volt a töklámpás készítése. Gyerekkoromban az óbudai ház nagy kapujával szemben, az akkoriban kamraként működő régi konyha egyszárnyú ablakába állítottuk testvéremmel a kifaragott sütőtököt, aminek a közepébe mindig nagy kihívás volt megfelelően tartósan rögzíteni a gyertyát.

Elvártuk, hogy mindenki, aki alkonyat után érkezik (ez többnyire Apu volt), kellő mértékben ijedjen meg, és Apu természetesen jó partner volt ebben (is). Akkoriban természetesen nem faragtunk mást, csak a hagyományos háromszög szemű, orrú, csáléfogú rémpofát.

A házunk ablaka a Kolosy téri piacra nyílt, ahol ilyentájt az ismerős virágos-kofa asszonyok – mind-mind személyes jóismerős, a Sándor néni a hegyről, a Rózsika néni, valamelyik környező faluból - már régen a kertjeikben termett dísztököket árulták (a naspolyával és az azévi friss dióval, szelíd gesztenyével együtt), amiből a zsebpénzünk terhére mindig vettem egy-két szép példányt.

A zsebpénz közös volt, és az én beszerzéseim erősen konkuráltak a piac sarkán, a Cukros néniéknél kapható nyalánkságokkal, úgyhogy kemény harcok törtek ki a testvérem és közöttem, nem csak azon hogy mit vegyünk, hanem azon is, hogy kinek a feladata a beszerzés. Ha az édesség győzött, én azt tartottam (volna) természetesnek, hogy a testvérem sétál ki vásárolni (aligha lehetett 20 méternél sokkal távolabb a célpont), ha én álltam nyerésre, át nem engedtem volna a virágárusokkal folyó csevegést, a válogatás örömét még a testvéremnek se!

Mint törzsvevő (tavasszal a barka, és egyéb rügyező ágak, babarózsa, aranyeső, nyáron a forintos rózsák, ősszel a dísztökök nagybani beszerzője) mindig kaptam némi árengedményt, vagy valami ráadást – plusz egy-két szál rózsát, egy marék diót, vagy gesztenyét.

A Halloween-láz nálunk is úgymond felkorbácsolta az amúgy csöndes novemberi dekorációs hullámokat.

A szokásos módon valahogy összekerültek a tárgyak. Pintér Évi barátnőm, akit sajnos sírba vitt a rák, minden évben Amerikában élő nagynénjénél töltött egy-két hónapot. Ő hozott egy érett tök színű, zsákszövetből készült tököt egy alkalommal. Aztán Sárka egy kézművesvásáron vásárolt neki két testvért, hogy ne unatkozzon szegényke. Aztán varrtam két-három tökös terítőt, rátéttel, gépi és kézi hímzéssel, meg konyhafüggönyt, lábosfogót.

Dísztököt mér nem vásárolunk minden évben, mert egy alkalommal a ráckevei kertből hozott pattiszon valahogy elgurult a garázsban, és amikor egy év múlva (nem túl szép, de a garázs-takarítás nem a legerősebb oldalam J) előkerült, tejesen kiszáradt, és szépséges csontszínűre érett. Ez volt az első szárított tök, amit aztán számos további követett. Némelyik nem bírja az aszalást és inkább az elrothadás útját választja, de vannak kitartó példányok!

Sárka lámpásokat is gyártott, meg jópofa tökdíszeket, amiket a cserepekbe szúrunk.

Idén egy kísértetkastélyt festett a töklámpásunkra, este annak az ablakaiból világit kifelé a mécses. Szeretem a narancssárgák, sárgák, zöldek és feketék játékát.

Még azt tervezzük, hogy az egyik sarokba a nád virágkarókból, némi fekete fonállal pókhálót készítünk, ahonnan zsenília pók fog leereszkedni, de lehet, hogy ezt az ötletet eltesszük jövőre!