Zitám tornyot épít

Tegnap váratlanul nálam töltötte a délutánt Zita unokám. Váratlanul, mert a tervezett programja, a „partnere” (óvodás barátja) kulcscsont-törése miatt elmaradt, így hozzám jött, legnagyobb örömömre!

Az igaz, hogy Éva barátnőmmel már korábban megállapodtunk, hogy kellemes locsogással töltjük majd ezt a délutánt a kávéink és a világ legrondábbra sikerült, általam sütött mini-islereinek társaságában, de Zita (és persze Zalán is) abszolút elsőbbséget élvez, úgyhogy parányi félelemmel, de eldöntöttem, mindkettőjüknek van hely a lakásban, meg főképp a szívemben, így nem mondtam le Évámmal a tervezett kávézást, gondoltam, lesz ami lesz, egy életem, egy halálom, jöjjenek és majd meglátjuk, hogyan telik egy ilyen délután!

Mondhatom, remekül sikerült! Zitám – aki bár kifejezetten nincs is eltiltva a TV-től - de a lehető legritkábban kerül sor mesefilmek nézegetésére, elbűvölten merült el a mesevilágban, és legfeljebb annyival szakította meg a beszélgetésünket Évával, hogy mint egy remek konferanszié, lelkesülten és csillogó szemmel bejelentette, a nagyérdeműnek a következő műsorszámot, és persze mind-mind a kedvence volt!

Aztán – kinézve az ablakon – észlelte, hogy sötétedik, és bár éppen finom gumicukrot rágcsált, be is jelentette, hogy ugyan éppen eszik, de ez nem igazi étel, hanem csak édesség, és már este van, kér valamit vacsorára!

Így aztán magába lapátolta a délután során éppen második adag krumplis-tésztáját (ez is a kedvence), és közben is mesét nézett, majd egyszer csak megelégelte, hogy tétlenül szemlélődjék, amikor két remek partner is adott némi játékra (Zita dönt, kiadja a feladatokat, a felnőtteknek meg hibátlanul teljesíteni kell a kiróttakat), és így is lett volna, ha …

Ha becenevén, Zetibogyó, rá nem ébred, hogy itt, Mandika szép házában, az egyik legkedvesebb elfoglaltsága, a toronyépítés! 

Még ma reggel is, amikor visszapakolgattam a lakás különböző pontjaira a párnákat végig mosolyogtam, hogy milyen baromi szerencsés is vagyok!

Hagyva a banalitásokat, hogy micsoda áldás (mert tényleg az, kivételes, varázslatos, kimeríthetetlen és végtelenül örömteli) a gyerek, a család, az unokák, a jó barátok, a beszélgetés, a közös nevetés, igazán azért vagyok szerencsés, hogy Zetibogyónak végül nem jutott eszébe a második legkedvesebb elfoglaltsága, a kunyhó, vagy labirintus építés, mert akkor minden egyes karosszéket, puffot, széket megmozgatott volna!

Azért még egy kis kesztyűpróba is belefért a délutánba!