Hosszú idő óta nem
írtam. Más dolgok foglalkoztattak, unokázás, befőzés, nevessetek ki, de
felkészülés a karácsonyi ajándékokra, szóval elfoglaltam magam ezzel-azzal.
A közelmúltban
azonban adódott egy olyan nap, amit szeretnék megosztani Veletek, talán abban
reménykedem, hogy segítségemre lesztek a feldolgozásában, mert akárhogy is
igyekszem, nem tudok túllendülni ezen a napon.
Már reggel
kezdődött. Az Aldi csak hétkor nyit, ezzel szemben a Lidl már fél héttől
üzemel, úgyhogy ezúttal oda sétáltam ki bevásárolni az elfogyott dolgokat, meg
a főzési terveimhez valami inspirációt nyerni (végül azt főztem, amit
eredetileg elterveztem, nem jött szembe semmi, ami feldobott volna).
Rendes szokásom,
hogy a pénztárnál, ahol rendes kiképzést kap az ember anyag-mozgatásból, mert kapkodó
ki- és bepakolásból, na meg fizetésből áll a tortúra, szóval szokásom, hogy
mindenki, akárkit, bárkit magam elé engedek, ha nála kevesebb a cucc, mint
nálam. Különösen figyelek a várandós és kisgyerekes anyákra, ők aztán igazán
jól kell gazdálkodjanak az idővel, energiával, rájuk fér a segítség!
Mit ad Isten,
éppen egy utolsó hónapos kismama állt mögöttem a férjével. Mondom: álljanak
elém! Válasz: mit akar. Mondom: segíteni, hogy ne fáradjon fölöslegesen. Válasz:
én nem fáradok.
Ennyiben maradtunk,
de a szám íze azért igencsak kesernyés maradt.
Hazamentem,
főztem, tettem-vettem, majd érkezett a hír Sárka lányomtól, hogy váratlanul
megvehető a társasházban egy terem-garázs rész használati joga, korábban 3,
aztán 2, ezúttal 1,3 millió forintért, bolond, aki kihagyja! Nosza, indult a
szorzás-osztás, bank-kölcsön, de azért én is felhívtam az embert, és csak a
következők nem derültek ki: kié a használati jog, kié a tulajdonjog, mert nem a
társasházé, ez kiderült, kaphatok-e tulajdoni lapot (nem, majd csak az ügyvéd,
akit az „eladó” hoz), mondtam, hogy tele vagyunk ügyvédekkel és jogvégzett
családtagokkal, nincs szükség külsősre.
Lassan azonban fény
derült arra, hogy az eredetileg hat férőhelyes teremgarázsból – valahogyan –
kialakítottak egy hetedik helyet is, és most annak az értékesítése zajlik, a
hajdani kivitelező, áttekinthetetlen jogalapú vezénylése alatt.
Az én családom,
ennyi bizonytalanságot, féllegalitást, elkenést nem visel el, ezért ismét
felhívtam az „eladót” és elálltam a vételi szándékunktól. Felcsattanó kiabálás
volt a válasz: tegnap még nagyon sürgős volt, ma miért nem? Mondtam, hogy csak,
így döntöttünk. Erre jött a válasz – a hangja szerint, legfeljebb negyvenes, tehát
fiam lehetne „eladótól” – hogy remélem, maga soha többé nem hív fel!
Na így kerekedett
ki a pocsék nap második, érthetetlen udvariatlansága. Mindegy, hogy szerintem
szellemesen válaszoltam, hogy ti. nincs közöttünk deal, tehát nincs is miről
beszélnünk a továbbiakban, azért belém akadt a tüske.
Nem kellet sokat
várnom a harmadikra.
A sajnos még
mindig eladhatatlan ráckevei ház villanyóráját cserélni kell. Kaptam (illetve
jókora késéssel kaptam meg) egy értesítést, egy régen elmúlt időpontra, némi
fenyegetéssel, pénzbírsággal, szolgáltatás leállításával. A megadott kapcsolat
elérhetetlen volt szabadság miatt, üzenetet nem lehet hagyni, de sebaj, mert
mindeközben kaptam egy második értesítést, más kontakt-személlyel, más időpontra,
más telefonszámmal, csak a fenyegetés volt azonos, mulasztás esetére.
Egyeztettem
(újfent) a szomszédasszonyommal, akinél van kulcs, és mint jó barát segít az
ilyen helyzetekben, és felhívtam a céget. Elkezdtem elmesélni, hogy ez már a
második felszólítás, mire rám förmedt ez az új kontakt-személy, hogy a lényeget
mondja. Itt már kiabáltam, hogy szerintem ez lényeges, hogy értesítenek,
elérhetetlenek és fenyegetnek, meg egyébként én vagyok a kedves ügyfél, akiből
élnek, de ennek ellenére sikerült egy két hónappal későbbi időpontban megállapodni,
majd meglátjuk, mi lesz a vége.
Mindezek után csak
ültem, és háborogva gondolkoztam azon, hogy hova a fenébe is jutottunk, hogy
milyen rohadt egy világot építettünk magunk köré!
Alapérték a
bunkóság?
Hát nekem, akkor
sem! Én változatlanul köszönni fogok minden boltban, ha belépek, elköszönök, ha
kimegyek, előre engedem azt, akinek láthatóan sietősebb, vagy terhesebb a
dolga, mint az enyém, elköszönök, ha kimegyek, kérem és megköszönöm a dolgokat,
és udvarias maradok akkor is, ha rajtam kívül, szinte senki más!
Úgyhogy sürgősen
kötöttem magamnak egy pár mamuszt télire, befőztem néhány üvegnyi őszibarack-lekvárt, és sütöttem egy adag aranygaluskát,
mert a világon semmi sem semlegesíti
gyorsabban és jobban a céltalan mérgeskedést, mint egy jó kis munka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése