2017. augusztus 24., csütörtök

Újra virágzik






Újra virágzik a paprikám! Még valamikor nyáron vásároltam egy chilit az Aldiban, a fűszernövények között lapult az istenadta, nem volt túl dús, de ez volt az egyetlen, és engem roppant módon vonzott a szép, sötétlila termések és a halványlila virágok színe. Megvettem! 

A lila termések lassan bordóra értek, a virágok termőre fordultak, majd lassan-lassan száradni kezdtek a paprikák, azt gondoltam, hogy na’ ennek is vége!

Persze tudván tudom, hogy a paprika is, a paradicsom is saját hazájában, őshonos formájában évelő cserje, csak mi tartjuk ezeket a növényeket évente vetett, egynyári növényként, ám soha nem sikerült átteleltetni egyetlen példányt sem, bár kísérleteztem paradicsommal is, paprikával is, de eredménytelenül.

Most fordult elő életem során első ízben, hogy másodvirágzásra ragadtatta magát egy paprika a kezem alatt, sőt szinte naponta jelentkezik egy-egy, először alig milliméteres, ám később, egyre nagyobb, új paprika.

Talán van egy halvány esély arra, hogy most találtam meg azt a kivételes, nem túltenyésztett, fejlett túlélő-ösztönnel megáldott példányt, amelyik igazolja ezeknek a növényekneek az eredeti, évelő mivoltát?

Annyira reménykedem!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése