Könyvtár-válság

Ez az év, jókora könyvtár-válsággal kezdődött. Lejárt ugyanis a tavalyi, egy évre érvényes könyvtári tagdíj-befizetésünk, ami egybeesett azzal, az utólag sajnos rémhírnek bizonyult újdonsággal, hogy állítólag újra megnyílt a mi kedvenc, korábbi könyvtárunk, a mi méginkább kedvelt, Andikánk közreműködésével.

Utána jártunk, a hír sajna’ tényleg rémhír volt, talán még meg sem kezdték az épület felújítását, de az éves tagdíj befizetése csak hónapról hónapra csúszott, mert be kellett fizetnünk a lakásbiztosításaink éves díját, meg a kötelező biztosítást a kocsira, meg el is romlott szegény, potom 25 ezer forint értékben, meg a nyakunkon az olajcsere is, szóval mindig felbukkan valami tervezett, vagy váratlan extra-költség, és az ember máris úgy dönt, hogy a könyvtár még nyugodtan várhat néhány hetet.

Így előkerülnek újra, a régen olvasott kedvencek, de aki rendszeresen olvas, azt is pontosan tudja, hogy ez nem mindig válik be. Ahogy múlnak az évek, telik az idő, az ember „kiszeret” korábbi kedvenceiből, így aztán az lett a vége, hogy a könyvespolcaim legmélyebb, legrejtetteb zugából elővettem, a még szegény, néhai nagynénémtől, Ili nénitől hajdanán kapott, romantikus füzet-regényeket, és elolvastam azokat.

Ugyan itt magasodik, sőt tornyosul előttem, a maga 900 oldalával, az Outlander regényfolyam első kötete, amit – ha igaz – legalább négy-öt, hasonlóan terjedelmes folytatás követ, de kicsit félek belefogni, hátha már a legelején elmegy tőle a kedvem? A film-változatot nem láttam, miután nem igazán vagyok sorozat-néző (egy-két klasszikustól eltekintve, mint Poirot, Mrs Marple, Csengetett Mylord, Downton Abbey, sőt, kötés-hímzés-horgolás, ajándék-gyártás közben kifejezetten üdítőnek tartom Murdoch nyomozó kalandjait is).

Na, szóval végigolvastam a Szívhang, Tiffany, Júlia és Romana jónéhány kötetkéjét, és mondhatom, hogy ennyi, édes, mézes, kiszámítható és csillogó happy enddel nem találkoztam, talán életemben soha sem!

Az izmos, kisportolt, csalódott, ám sármos, mindig gazdag és sikeres férfiak sorra-rendre beleszerettek a szerény, szemérmes, szegény és sokak szerint, jelentéktelen lányokba, akikből árad a „belső szépség”, a szívjóság és a gondosan eltitkolt vágyakozás. Az eltévelyedett megjavult, a csalódott kárpótlást kapott, a megalázott felmagasztosult, a jó elnyert minden jutalmat, a rossz megszégyenült.

Mint kiderült, ezek a füzetecskék jelentős vándorláson estek át. Valaki megvette, aztán gyűjtögette, majd átadta a barátnőjének, szomszédasszonyának, jó ismerősének, és így, a kölcsönzések láncolatán keresztül hullámzott végig a romantika, lassan, édesen-sziruposan hömpölyögve, Pesterzsébet kertvárosán, az éltes és csalódott, elkeseredett asszonyok kezein keresztül, akik olvasószemüvegükön át, órákra, percekre belecsöppentek ebbe az álomvilágba, amelyről – ha hihetünk a dalszövegeknek – holdvilágos éjszakán …. dikalány!

Maga, a tökéletes agymosás! Az egyetlen előnye, hogy – ha már agymosás – de legalább önkéntes!