Varrónéni

Az utóbbi hetekben a megszokottnál több jut-jutott nekem az unokáimból, lévén, hogy síszünet, síszünetet követett az óvodában és az iskolában is.

Ha az ember felkészül arra, hogy valamelyik unokája vele tölt egy-két napot, akkor persze gondosan megszerkeszti a menüt, szigorúan és kizárólag a gyerek kedvenceiből, aztán - illetve a főzés közben - már azon gondolkodik, hogy milyen játékot, új programot javasoljon az unokának, ha egyáltalán marad parányi szünet, az unoka tervei között.

Mindkét gyerek akkurátusan sorra veszi azokat a játékokat, amelyek itt és csak itt találhatók, rituálé-szerűen előveszi, megszemléli, megismétli, amit szokott, és mély megnyugvással, hogy a világ nem változott, a béke és biztonság töretlen, talán, hajlandó, valami új dologba is belevágni.

Ezúttal azt találtam ki, hogy Zitámmal elkezdünk varrogatni, hímezni. Elvégre áprilisban már a negyedik születésnapját fogjuk ünnepelni, és melyik gyerek nem szeretne végére tűvel, cérnával, pláne színes, nagy-nagy dobozban, szivárvány-szerűen rendezett, hímzőfonalakból válgatni. Azt gondoltam, hogy kihímezzük Zitám első könyvjelzőjét, persze csak le-fel-öltésekkel, minta majd sokkal később lesz gyakorolható.

Szerencsére mindkét unokám olvas, illetve Zitám egyelőre még csak képeket nézeget, bár már felismer számos nagybetűt, a Mami-betűt, a Zita-betűt, az Apa-betűt, a Sárka-betűt, és még néhányat, meg a család is olvasó-fajta, így teljesen pontosan tudja, hogy mi is az a könyvjelző.

Szóval kiválasztottam a legnagyobb, tompavégű varrótűt, a könnyen szurkálható kongré vásznat, előkészítettem a színes hímzőfonalakat, és megpendítettem Zitámnak a varrást, mint programot.

Most nincs kedvem! Ez volt az első válasz, de én nem adom fel a terveimet egykönnyen, úgyhogy órák elteltével, újra szóbahoztam a varrást, erre azt mondta, hogy majd később!

Harmadjára már nem pendítettem meg, csak elmeséltem az időközben hazatérő Sárka lányomnak a közös délelőtt történetét, miközben Zitám, a gyerekszobának kinevezett szobában tett-vett, és félfüllel bennünket hallgatott, amint a konyhában üldögélve beszélgettünk.

Egyszer csak Zitám kipenderült a konyhába vezető folyosóra, és megfogalmazta aktuális élet-filozófiáját, ekképpen: életem végéig varrónéni mentes életet akarok élni! Határozottan, minden kétséget kizáróan, egyértelműen!

Hát kérem! Egy nagymamának tudnia kell azt is, hogy mikor kell feladni!

Bezzeg ebben az elfoglaltságban, örömét lelte az én kis drágám!