Az a baj a körtével….

Az a baj a körtével, hogy ennek a gyümölcsnek, mindössze egyetlen egy, tökéletes napja van!

A „tökéletes nap” előtt, a látszólag ép, szépséges, mesésnek látszó gyümölcs valójában kemény, rágós, szemcsés, ízetlen, de legfeljebb fanyarkás, utána viszont egy barnás, olvadozó, szétmálló rémség!

Nehezíti a helyzetet az a tény is, hogy szemre, tapintásra, lehetetlen megítélni, hogy mikor következik be eme bizonyos tökéletesség, mert egy jó körte a végsőkig kemény marad (szemben mondjuk a barackkal, vagy nektarinnal), a színe ugyan megváltozhat a zöld mindenféle árnyalatából az aranysárgás felé, de ezek egyike sem ad teljesen megbízható képet a körte valós állapotáról.

Marad még az illat, de miután az orrom, immár közel fél évszázada kizárólag a levegőzés céljára szolgál, semmiféle illatot nem közvetít (és most hagyjuk figyelmen kívül az elme játszadozását, amely illat-emlékekkel tréfál meg engem, unos-untalan), így erre sajna, nem hagyatkozhatok!

A körte, a tökéletes napján, maga a csoda! Selymes és zamatos, szaftos és roppanós, a leve mézesen csordogál az ember pulóverének ujja alá, egészen a könyökéig, már ragad az áll, a kéz, az alkar, csöppen az édes lé a harapások nyomán, és a nem működő orrodat is átjárja a semmihez sem hasonlítható illat!

Persze, a félérett körtét is használhatjuk erre-arra, lehet belőle télire eltett körtebefőtt, netán lekvár, megfőzhetjük édes, fűszeres, fahéjas-vaníliás-szegfűszeges vörösborban és aztán flambírozva tálalhatjuk egy-egy kanál vanília-fagyival, csokiöntettel, készülhet belőle kompót a sültek mellé, de ezek bizony csak halovány utánérzései a tökéletes, érett körtének, ennek az ismételhetetlen csodának!

És íme, itt vagy, tökéletesnek tűnő, érett állapotban, itt a konyhapulton, az éppen hűlő, tejben főtt, édes rizs, a szétválasztott tojások társaságában és azt hiszem, egy kis gyümölcs-saláta fő komponense leszel! Kerül majd melléd számos, kifilézett narancsgerezd, egy-két kanál cseresznye-befőtt, és a rizsfelfújttal, itthoni nevén, rizs-kochhal, némi csoki-öntettel, részese leszel az újévi ebédnek! 

Újévre kötelező minden, ami apró szemekből áll, és gurul, gördül, mint a pénz, és minden, ami feléd-túrja a szerencsét! Így, természetesen lesz tejfölös-babérleveles, csipetkés, virslis-kolbászos lencseleves, fűszeres disznósült párolt káposztával, ezek már a hűtőben várakoznak, frissen készül a rizskoch és a krumpli, bár ebben még bizonytalan vagyok, mert noha én a hagymás-tört krumpliért élek-halok, de ezzel egyedül is maradtam, addig Sárkám a krumplipürét imádja, amit én meg már rettentően unok, és történetesen semmi kedvem sincs többfelé-többfélét főzni, úgyhogy lehet, hogy marad a kompromisszumos, tepsiben sült, kockázott krumpli, de még ki tudja?

Tilos bármilyen vízi lény fogyasztása, mert ugyebár az elúszik a szerencséddel, tilos a szárnyas, bármilyen legyen is, de főleg tilos a csirke, mert az elkaparja a szerencsédet, és már rég elmosódott Nagyi minden egyéb tiltása, mert ki emlékszik már arra, hogy szilveszterkor, vagy éppen újév napján tilos-e a szemetet kivinni? Mikor nem szabad mosni, és mikor nem lehet száradó ruha a háznál? Hogy miért is kell az újév első napjának minden óráját gondosan megfigyelni, mert ez a 12 óra előre jelzi, a következő 12 hónap hangulatát, eseményeit, és persze ezért, a lehető legnagyobb gondossággal el kell kerülni mindenféle szomorkodást, vitát, nézeteltérést, súrlódást, békétlenséget!

Ajjaj! Hát nem éppen így kellene tennünk a maradék 364 napon is?