A luxus

Tudom, hogy mainapság akármit, bármit és bármikor meg lehet venni, mindössze pénz kérdése a karácsonyi cseresznye, eper, görögdinnye, egész évben a paradicsom, zöldpaprika, saláta.

Nekem azonban – tekintsetek beszűkültnek – máig, és alighanem örökétig, a luxus az a télidőben is elérhető, hegyes, erős, harsogó zöldpaprika, amit – már a jobb időkben - Édesapám nagy előszeretettel fogyasztott mindenféle szendvicsekhez, akár pecsenye zsíros kenyérhez is. Hasonlóképpen luxus az az őszi, zöld paradicsom savanyítás során érésnek indult, a konyha napos ablakában kényszer-érlelt paradicsom, mit Nagymamám Erzsébet napig, Csöpi nagynéném névnapjáig tartogatott, hogy mindenki legnagyobb csodálatára, a csemege uborka és a lila hagyma mellé szeletelt, roppant vékonyan a névnapi szendvics-tálakra.

Erre vágyódom, ebben lelem örömömet. Hiába kaphatok a legolcsóbb áruház-láncokban is egzotikus gyümölcsöket, zöldségeket, a kaktusz-fügétől akármiig, nem vágyódom utána, nem fut össze a nyál a számban, ha ránézek, nem támad kedvem a kipróbálására.

De a hegyes, erős paprika és a paradicsom mindig lázba hoz, és még akkor is örömöt okoz, ha nem is annyira finom, mint nyaranta. Hát hogyan is lenne olyan!

Eszembe jut Ernő barátom (lehet, hogy már az örök vadászmezőkön tölti békés napjait), aki egyszer, a nagy bőség napjaiban azt mondta, hogy nem vehetek fel két rám szabott öltönyt egyszerre, nem tehetek a parkettára két rétegben perzsaszőnyeget, nem ehetek meg vacsorára kétszer annyi ételt, mire föl ez a hatalmas harácsolás?

Mire a luxus végtelen hajszolása?

Ha hajszolni vágyom bármit is, az nem más, mint az örömteli, szívet-lelket megmelengető pillanat.

Az unokáim ölelése. Örömük, mosolyuk, kacagásuk, a közös játék, az önfeledt csodálkozás percei. A közös felfedezések, Zaza kísérletei, matek-feladatai, tökéletes megfogalmazási, Zita szóformálásai, bugyborékoló nevetése, a játék, a szemük csillogásában fellelhető értelem, ragyogás.

A családi együttlétek meghitt melege. A csipkelődések, vélt, vagy valós sérelmek „megtorlására” használt csipkelődések, élcelődés.

A barátaimmal, barátnőimmel eltöltött idő, a parttalan, bármikor megszakítható, és gond nélkül folytatható beszélgetés, amiben a barátok soha nem látott ismerőseinek élete, akár egy folytatásos képregény, tovább hömpölyög a maga pályáján.

Az ötlet érkezése. Amikor ünnepekkor, vágy máskor, csak ülök, némán, sután bután, aztán egyszerre megérkezik az ötlet, hogy mit és hogyan készítsek, hogy szerezzek örömet a családomnak, barátaimnak, és aztán az anyagbeszerzés, megvalósítás szakasza, merő gyönyyörűség!

A természet. A hajnali cinke csicsergéstől az alkonyi varjúkárogásig. Az első hóvirágtól, az utolsó, kora téli rózsabimbóig. A hajnal fényeitől, az (éppen ma is így van) újhold fényéig.

Álljon itt dédanyám fohásza:

Új hold, új király!

Engem vendégségbe ne várj!

Elküldöm hozzád összes nyavalyámat!

Phü-phü-phü!