Hettyem-pitty

Memóriám mélyéről ma reggel ez a – látszólag értelmetlen szó – került elő. Valójában egy gyerekkori emlék társul a szóhoz, aminek történetét most megosztom Veletek.

Úgy 1957 tájékán, 5 éves korom körül, és később is, Nagyi Csöpi nagynéném névnapja körül, minden alkalommal, számos – elsősorban férfi – meghívott részvételével, ötórai teákat szervezett.

A rendezvények alig titkolt célja az volt, hogy Csöpi nagynéném mielőbb férjhez menjen, és miután Nagyi feltett szándéka az volt, hogy mindkét lánya doktor férjet szerezzen, ha már a silányabbnak, a Rábl-ivadék Anyámnak ez sikerült, a vonásaiban, színeiben, termetében a bárói, Hübner-vért öröklő Csöpi sem adhatta alább!

Mindennek okán a meghívottak elsősorban Csöpi ifjú orvos kollégáiból verbuválódtak, mert Apu, többszöri, intenzív, sőt kegyetlen unszolás dacára sem volt hajlandó ügyvéd kollégáit felsorakoztatni a szent cél érdekében. Ha nős is volt a meghívott ifjú orvos, ezúttal az sem számított, majd elválik, egy ilyen „reprezenta nő” kedvéért, amilyen a Csöpi – vélekedett Nagyi.

A rendezvényeken volt minden, szendvicsek, a hosszasan kuporgatott, ritka felvágottakból, házi sült húsból, saját savanyúságból, a Nagyi által, a konyha ablakában érlelgetett paradicsomból, házi sütemény, házi készítésű likőrök, persze tea, és ráadásul ott voltam én is, mert Anyu a teák kezdetére még nem ért haza a munkahelyéről, hogy hazavigyen.

Akkoriban kaptam Amerikából (már a szó is maga volt a csoda) a meseruhámat. Egy halványkék nejlon, sőt NEJLON anyagból készült, valóságos báliruhát, amit apró, fehér, kék és rózsaszín plüss-pettyek díszítettek. Volt rajta minden, csipkével szegett gallérka, puffos ujj, rózsaszín bársony övszalag, és volt hozzá, egy kombiné, kék selyemből, többrétegű, húzott alsószoknyával, volt közte tüll, selyem, fodor!

Az egész ruha zizegett, zörgött és rettentően szúrt, de én magam voltam benne a mesebeli hercegkisasszony. Még azt is megbocsátottam, hogy mindehhez természetesen hatalmas, hófehér masnit kaptam, a konyhában, a hokedlin mozdulatlanul ülve besütögetett (a gázon melegített sütővas hőfokát WC-papír lapocskán próbálta ki Nagyi, ha már barnult, akkor jó is volt!), öt szál hajamba, bár a masnit nagyon utáltam.

Sajnos az én ruhámról most nem tudok fényképet előbányászni, úgyhogy egy - látszólag - hasonlóan kényelmetlen darab fényképét mellékelem. :-)

 

Jöttek a vendégek, ettek, ittak, Csöpi játszott a zongorán, előkerült a gramofon, indult a tánc, és a játék.

A hettyem-pitty valami akkoriban szokásos társasjáték volt, semmi másra nem emlékezem belőle, azon kívül, hogy lényegében az egész arról szólt, hogy a pasik kellő körülményességgel az ölükbe ültethessék a nőciket.

Mit gondoltok, ki pattant bele minden pasi ölébe? Naná, hogy én! Nagyi és Csöpi alig várták már, hogy Anyu végre hazavigyen, de a sors kifürkészhetetlen szeszélye okán, Anyu természetesen épp aznap késett jócskán, nem is lett nekünk orvos, sem más doktor nagybátyánk!

(Szerintem jobban jártunk!)